
A hírek szerint rögtön két gyártó is megirigyelte a BMW X1 és az Infiniti EX sikerét és saját nagyobb modelljeik sikerén felbuzdulva már saját konyhájukon neki is álltak a maguk átiratának elkészítéséhez. A Mazda CX-3 és a Volvo XC30 viszont nevükkel ellentétben különböző egyéniségek lesznek.
Ezt már a két gyártó közötti pozícionálásbeli különbség is indokolja, melynek következtében a svédek modellje veszi fel majd igazán a kesztyűt az X1-es szegmensének vásárlóiért. A belépő SUV, avagy crossover a modellpalettát bővítő stratégia első szülötte lesz és kimondottan az európai igényeknek készül, de Kínába is megy majd a gyártó új tulajdonosa, a Geely révén. A 2013 végén piacra kerülő kompakt modell több ellenfélre is talál majd, ugyanis addigra az Audi a Q3-mal és a Mercedes a GLC-vel is beszáll majd a kategóriába.

A C30-as összkerékhajtásra átalakított platformjára épülő újdonság testvérmodelljéhez hasonlóan a fiatalabb vevők elcsábításán fáradozik majd, és a gyártó reményei szerint folytatja az XC60 – a gyártó jelenleg legjobban fogyó modelljének – sikereit. 4,35 méteres hosszával az XC30 28 centiméterrel lesz rövidebb nagytestvérénél, viszont negatív hatása is lesz a modellpalettára: a fejlesztése miatt az új S40 premierjét legalább másfél évvel elhalasztják. A döntésről Stefan Jacoby, a Volvo új főnöke azt nyilatkozta, hogy „inkább készítünk 2-3 nagyon jó autót, mint hogy minden áron minden szegmensben jelen legyünk”.

A Mazda újdonságáról még kevesebbet lehet tudni, sőt, még a neve sem biztos: előfordulhat, hogy a palettában lévő CX-7 és az amerikai CX-9 után a CX-5-ös nevet kapja majd, mintsem a valós méretét indokoló 3-ast. A Mazda3 platformján ülő újdonság a gyártó új generációs hajtóműveit kapja, vagyis az össz-, és elsőkerékhajtással is kapható modell felettébb takarékos lesz az ígéretek szerint. A kémfotókon erősen álcázott típusra már sokat nem is kell várni: az év végén lerántják róla a leplet a Tokiói vagy a Los Angeles-i Autószalonon.

Kémfotók: Autocar
