Az autópiac jelenlegi állása nem igazán kedvez a V12-es erőforrásoknak: a kereslet mindig megvan a szélsőségekre, de az egyre szigorúbb károsanyag-kibocsátási előírások ellehetetlenítik a tizenkéthengeres elrendezés racionális megvalósítását. Még jó, hogy vannak a hiperautók és a kis manufaktúrák.

Ezúttal a Gordon Murray Automotive feszegeti a határokat: az augusztus 4-én bemutatkozó T.50 hiperautójukba ugyanis olyan motort rendeltek a Cosworth mérnökeitől, amely jóformán példa nélküli. Az ex-F1-es mérnök álmát ugyanis egy 3,9 literes V12-es motor hajtja, amely sportmotorokat megszégyenítő módon pörgős lesz. Tulajdonképpen a „legtöbbet forgó, leggyorsabban reagáló, legnagyobb literteljesítményű és legkönnyebb szívó V12-es”, amelyet közúti autóba építettek.

A számok pedig igazolják az állítást: a viszonylag kis hengerűrtartalomból 663 lóerőt préselnek ki a mérnökök. Ez bizony 170 lóerős literteljesítmény, ami elképesztő dolog egy szívómotortól, sőt, egy turbómotornak is becsületére válna. Ennek eléréséhez szükség is van a magas fordulatszámokra: ígéretes tény, hogy a 467 Nm-es csúcsnyomaték 9000-es fordulaton érkezik meg, de mielőtt használhatatlanságra gyanakszunk, a Cosworth mérnökei gyorsan hozzáteszik: 2500-tól már 330 Nm van jelen.

Egy kezünkön nem lehet megszámolni a hajtáslánci legeket

A tűzijáték viszont fent kezdődik. 10.000-es fordulaton igazán odateszi magát az egység, és még csak itt kezd belendülni: a fordulatszámlimit 12.100. Jöhetnek még elképesztő tények? Alapjáratról idáig csupán 0,3 másodperc alatt pörög fel a motor. Hihetetlen. Csak összehasonlításképp: a McLaren F1 kiváló reakciókról híres motorja háromszor lassabb.

A csomagba pedig manapság divatos módon belefért egy 48 V-os enyhe hibrid rendszer is, amely nem is olyan enyhe: ha elegendő tartalék van az akksikban, akár 50 lóerőt is hozzá tud tenni a hajtáshoz, de inkább az alapjárattól elérhető pár száz Nm plusz nyomaték a lényeg, ami abszolút zökkenőmentessé teszi a hétköznapi használhatóságot. Utóbbi érdekében van egy hétköznapi közlekedéshez 'butított' mód is, amelyet a tervező vicces fricskaként Ferrari módnak hív: ilyenkor 9500 a maximális fordulatszám, az erőforrás pedig kulturáltabban dolgozik.

Maga a motor jórészt kovácsolt alumíniumból áll, ahol meg nem, ott is odafigyeltek a súlycsökkentésre. A főtengely például csak 13 kilót nyom, a hajtókarok, a szelepek és a kuplung háza pedig titánból áll. Ennek köszönhetően a teljes erőforrás csupán 178 kilogramm – ezt az értéket sem gyakran látjuk egy V12-es esetén – a konkurensek átlaga úgy 280 kilogrammnál van. Az inspiráció egyértelmű helyről érkezett: a Formula-1 és Gordon Murray aranykorából.

A gyártó részéről különösen szimpatikus hozzáállás, hogy manapság divatos túlkapások nélkül építette meg a motort, amely letisztult kialakításával dobogtathatja meg a szíveket. Az egység egyébként csupán 41 centiméter magas.

A fókuszban pedig egyértelműen a vezetés lesz: hatfokozatú kézi váltóval dolgozhat ugyanis a pilóta, amely az Xtrac műhelyéből kerül ki. A világ egyik legjobb váltási érzetét ígérik Murray és csapata, az egység 80,5 kilós tömege pedig csekély összsúlyt biztosít.

Hatásvadásznak tűnik, pedig itt minden célt szolgál

Olyannyira, hogy a végeredmény megállhat egy tonna alatt. Ez már így önmagában több, mint ígéretes, de még mindig vannak mókás dolgok. Az üléskialakítás például háromszemélyes lesz, épp, mint az F1 esetében, az aerodinamika pedig Murray ventilátoros megoldását hasznosítja, amelyet a tervező még az 1970-es években hozott létre. Ennek hatásairól a hivatalos premierkor fognak beszámolni, de az első ízelítő rajzon már látható fizikai megvalósulásában is a rendszer.

Gyakran érkeznek új szuperautó-álmok, hihetetlen ígéretek, de ezek jó része kudarcként fejezi be a pályafutását, bizonyítva, hogy már autót tervezni sem egyszerű, pláne működő finanszírozási struktúrát felépíteni köré. Mindenesetre a fentiekből is láthatjuk: a Gordon Murray ténykedésére érdemes odafigyelni – mi már nagyon várjuk az augusztus 4-i premiert.