Az elektromos autók térnyerése rengeteg fronton lesz hatással az autóiparra, és mindenképpen ezek közé tartozik a munkaerő helyzete is, ugyanis a műszakilag jóval egyszerűbb villanyos hajtásláncok legyártásához kevesebb emberre van szükség – a fejlődő gyártási technológiákról már nem is beszélve. Többek között ez az oka annak, hogy a Stellantis álláshirdetésekkel „zaklatja” munkatársait – csakhogy nem cégen belüli, hanem más vállalatok ajánlataival.

A Stellantis nem véletlenül folyamodott ehhez a módszerhez, ugyanis Európában jóval erősebbek az érdekképviseletek, így viszonylag nehéz átvinni egy széleskörű munkaerő-leépítést – csakhogy egyes források szerint a dolgozók már-már a zaklatást súroló mennyiségben kapják ezeket az állásajánlatokat. Az óriáskonglomerátum egyébként már megkezdte az egyeztetést a hatóságokkal, és a következő két évben 2600 önkéntesen jelentkező dolgozót bocsátanak majd el – nyilván valamilyen plusz juttatás fejében. Mindezek mellett 2025-ig az előrehozott nyugdíjazásokkal együtt összesen 8000 dolgozó hagyja majd el a céget csak Franciaországban – ahol egyébként a Stellantis világszerte 300 ezer alkalmazottjából 45 ezer dolgozik. A franciák előrejelzései szerint egyébként nagyjából 10 ezer állás szűnik majd meg az autóipar elektromos átállásával, ami mondanunk sem kell, hogy rengeteg embert jelent.

Természetesen a Stellantis is – ahogyan más márkák – megpróbálja majd a lehető legtöbb dolgozóját megtartani különböző átképzésekkel és áthelyezésekkel, de nyilván mindenki így sem maradhat majd a vállalatnál. Egyesek mindeközben arra számítanak, hogy bár a motorgyártás terén sok munkahely megszűnik majd, az elektromos autózás kapcsán szükségessé váló alkatrészek beszállítói talán felszívják majd ezt a munkaerőt – legalábbis részben. A Stellantis oldaláról egyébként hivatalosan is kommentálták ezt a „zaklatási” ügyet, és a gyáriak álláspontja természetesen az volt, hogy szeretnének már előre segíteni munkatársaiknak, hogy ha eljön az idő, ne érje majd őket meglepetés – mindenesetre, mi valószínűleg nem igazán örülnénk neki, ha ilyen levelekkel bombáznának minket munkáltatóink.