A Volkswagen csoport legfrissebb 1,6 literes turbódízel egysége hamarosan rendelhető lesz az európai piacon kapható Superb modellekhez.
A kis gázolajos erőforrás nagyobb és korosabb rokonát, az 1,9 literes PD TDI motort hivatott leváltani. Senki ne gondolja azonban, hogy az ifjonc csalódást fog okozni szerényebb hengerűrtartalma miatt, ugyanis teljesítményre és nyomatékra pontosan azt tudja, mint elődje.
Az új négyhengeres tehát 105 lóerős maximális teljesítménnyel és 250 Newtonméter csúcsnyomatékkal bír. Két hatalmas előnye van viszont a régi dízellel szemben, mégpedig, hogy kevesebb a fogyasztása, így nagyobb hatótávot tesz lehetővé, valamint előbbiből kifolyólag a károsanyag-kibocsátása is alacsonyabb.
A lépcsőshátú Superb így megelégszik mindössze öt liter gázolajjal száz kilométerenként, de a kombi változatok sem kérnek többet 5,2 liternél vegyes használat esetén. Károsanyag-kibocsátásuk pedig mindössze 130 és 133 g/km, ami jelentős különbség a megszűnő egységgel felvértezett járművek 149, illetve 153 g/kilométeres értékéhez képest. A Škoda Superb 1,6 literes CR TDI motorral szerelt változatai egyelőre még nincsenek beárazva Magyarországon, ám számításaink szerint olyan 6 millió forint környékén lesz az alapára egy Comfort felszereltségű, kézi váltós példánynak.
