
A Škodának komoly oka lehet az ünneplésre, ugyanis jelentésük szerint a 2010-es év első felében 378.747 autót sikerült értékesíteniük, ami 15 %-kal több mint az előző év hasonló periódusában.
Reinhard Flegen, a cseh gyártó eladásokért felelős vezetőségének egy tagja elmondta, hogy cégük még tovább szeretné emelni a rekord értékeket. Hozzátette azt is, hogy a legtöbbet a kínai kereslet emelkedésének, illetve a nyugat- és kelet-európai pozitív trendeknek köszönhetnek.

Meglepő módon immár Kína vezeti az eladási listákat a Škodánál (is), mégpedig nem kevesebb, mint 84.135 eladott négykerekűvel, ami 82,3 %-kal magasabb érték, mint a tavalyi év első felében.
A legkeresettebb Škoda modell az Octavia, melyből 158.024 példány fogyott, de a Superb eladások is magasra rúgnak a 47.830 eladott autóval, ami mellesleg 150 %-os növekedésnek felel meg. Lényeges még megemlíteni azt is, hogy Fabiából 111.967-et, Yetiből 25.868-at, Roomsterből pedig 14.900-at sikerült a cseheknek értékesíteniük 2010 első félévében.

