Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az amerikai székhelyű Shelby cég -, amely többek között az összes modernkori Shelby Mustang megalkotásáért felelős - nemrég részleteket hozott nyilvánosságra legújabb fejlesztésével kapcsolatban. A Super Snake kiegészítő csomag két éve jelent meg a piacon, célja pedig nem csak az volt, hogy a vásárlók egy nagyobb teljesítménnyel és speciálisabb alkatrészekkel rendelkező négykerekűt választhassanak, hanem, hogy a gyártó letegye tiszteletét az 1967-es GT500 Super Snake előtt.

Ennek a történetnek tehát a legújabb epizódja a mostani csomag, melyet a Shelby a 2011-es Ford Mustang GT500-hoz kínál. Aki viszont mindenképpen szeretne egy ilyen 800 lóerős brutális fenevadat (a csúcsnyomaték értékét egyelőre még rejtegetik a gyáriak), kapkodja lépteit, mert a „felhúzott” Mustangból mindössze 1.000 példányt terveznek legyártani a Shelby-nél.

De nem kell mindenáron a legdurvább csomagot választanunk, ha ki akarunk tűnni az amúgy is meglehetősen exkluzív GT500-as mezőnyből (a modell egyébként szériában 550 lóerőt és 690 Nm-t tud), ugyanis az alap kiegészítők eredménye is 660 lóerő és 799 Newtonméretnyi maximális nyomaték - ennyit hoz ki a Shelby az 5,4 literes kompresszoros V8-as blokkból. Emellé a Ford versenydivíziójától származó felfüggesztés, a Borla által gyártott kipufogó rendszer, valamint a Shelby szakemberek munkáját dicsérő felnik is „alapáron” járnak.

Ezután viszont létezik még egy lépcső, ez pedig a 750 lóerős értéknél található. Ha valaki ezt az opciót választja, akkor többek között egy komolyabb kompresszort, és exkluzív jelvényeket is kap legújabb kedvencére. Egy „alap” GT500 az Egyesült Államokban listaár szerint körülbelül 10,8 millió forintnak megfelelő dollárért vihető haza, melyet, ha „megfejelünk” egy 750 lóerős teljesítményt biztosító Super Snake kiegészítő csomaggal, akkor az ár közel megduplázódik: átszámítva 17,5 millió forintos magasságokba kúszik.