Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Renault a napokban három vezető pozícióban lévő alkalmazottját függesztette fel ipari kémkedés gyanúja miatt, melynek értelmében titkokat szivárogtattak ki a gyártó elektromos járműterveiről.

Szigorúan titkos.„2010 augusztusának végén egy etikai probléma keltette fel a panaszbizottság figyelmét”, írta le a történteket a Renault szóvivője kedden. „Az ezt követő nyomozás három Renault-vezető felfüggesztéséhez vezetett”, tette hozzá további részletek ismertetése nélkül. Úgy tűnik, ez sem tartja kordában a francia gyártó munkatársainak száját, ugyani csütörtökön egy névtelen belső forrás kiszivárogtatta, hogy a vezetők az elektromos autókkal kapcsolatos projekteken dolgoztak, és egyikük a 30 fős vezetői tanács tagja volt, melynek feje maga Carlos Ghosn, a konszern ura.

Azért a nagy titkolózás és védekezés ellenére is tudni lehet már annyit, hogy 2012 végéig négy elektromos modellt fog piacra dobni a Renault: a 94 lóerős Fluance és a Kangoo Express EV mellett a valamivel kisebb, 80 lóerős Zoe és a 20 lóerős Twizy törpeautó érkezik. A Nissannal együtt a gyártó 200 millió eurót (56 milliárd forintot) költ évente az elektromos fejlesztésekre.