A Mercedes-AMG – leánykori nevén az AMG – fennállásának 55. évfordulóját ünnepli, és a gyáriak szeretnék megosztani az örömüket a vásárlókkal is. Az olyan, egészen különleges modellek bemutatása mellett, mint a Mercedes-AMG ONE, a már meglévő AMG kivitelek Edition 55 verziójával hozzák közelebb mindenkihez a szép évfordulót. Miután a G 63, az A 35, az A 45, a CLA 35 és a CLA 45 modellek már megkapták a különleges csomagot, ezúttal ismét egy SUV modellen volt a sor.
A GLE esetében pedig rögtön minden AMG verzióhoz elérhetővé vált a csomag, így az 53, a 63 és a 63 S kivitelekhez is megrendelhetik majd a vásárlók – és persze ugyanígy a GLE Coupé esetében is. Rendszeres olvasóink már jól ismerhetik az Edition 55 csomaggal járó extrákat: az AMG Night csomag mellett különleges fekete vagy fehér fényezés, egyedi matricák, látványos – a GLE esetében 22 colos – keréktárcsák biztosítják az egyediséget.
A fekete és a piros uralják az utasteret - galéria
Az utastérben a fekete és a piros színek uralkodnak, és persze nem marad el a számtalan karbon betét és a több helyen – például a kormányon, vagy éppen a szőnyegeken – feltűnő Edition 55 felirat sem. Az üléseket és a műszerfalat Nappa bőr borítja, így a luxusra sem lehet panasz, és természetesen modern extrákból sincs hiány.
Az Edition 55 csomag nem jár extra teljesítménnyel, így az 53-as verziók 435, a 63-as kivitelek 571, a 63 S változatok pedig 612 lóerőt kínálnak – plusz a lágy hibrid rendszer ideiglenesen biztosított 22 lóereje. A különleges csomag felára természetesen szabad szemmel is jól látható, de közel sem akkora, hogy az egyediségre – és esetleg jobb értéktartásra – vágyó vásárlók ne fizetnék ki boldogan.

