Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Tekintettel arra, hogy a Párizsi Autószalonon is látott, ráncfelvarrott Nissan GT-R-ről minden próbálkozásunk ellenére sem tudtunk meg technikai részleteket, csak most van alkalmunk részletesen is bemutatni az újdonságot. A 2012 februárjában a kereskedésekbe kerülő szuperautó számos részlete frissül, miközben két új verzió is rettegésben tartja majd a hétvégi pályanapok résztvevőit.

Immáron 530 lóerőt présel ki magából - galériaA Nissan csúcsmodelljéről eddig is közismert volt, hogy mechanikusan a tudományok csúcsát képviseli, ám mostantól nem csak erősebb és takarékosabb lesz, de az ígéretek szerint még kezelhetőségében is sokat javul. A versenypályák aszfaltcsíkjait a Club Track verzió "tépheti majd fel", míg a luxushangulat kedvelőit a merész elnevezéssel illetett „Egoist” ragadja majd magával. A turbótöltő nyomásnövelésével, a szelepek optimálisabb időzítésével, a keverékképző rendszer finomításával és a kipufogórendszer átdolgozásával a maximális teljesítmény immáron 530 lóerőre emelkedett, amit a piros fényezéssel ellátott motorborító elem is világgá kürtöl.

A tisztább üzemért új katalizátor dolgozik majd, melyhez természetesen a motorelektronikát is átprogramozták, s ennek megfelelően már azt a „SAVE” funkciót segítségül hívva róhatjuk a kilométereket, ami a duplakuplungos váltót is a környezetvédelem jegyében kapcsolgatja. Érdekesség, hogy igény esetén a hajtáslánc hátsókerékhajtásra is kapcsolható.

Korunk csúcstechnikáját képviseli a Nissan GT-R hajtáslánca

A futómű a jövőben még jobban reagál majd a hirtelen irányváltásokra, s az üzemi jellemzőkről már az utasoldalon is van lehetőség tájékozódni. A megváltoztatott futómű karakterisztika révén az első abroncsok kisebb mértékben részesülnek majd a fékezéskor keletkező függőleges irányú erők „jótékony” hatásából, míg hátul az alacsonyabbra kerülő tömegközéppont szintén a kezelhetőség javára válik.

Az aerodinamikai jellemzők nagyban javultakA fékek nem csak hatékonyabbak lettek, de jobban tűrik a hosszútávú intenzív igénybevételt, s mivel a felnikkel egyetemben könnyebbé váltak, a rugózatlan tömeg is csökkent. Külsőleg csak az igazán ínyencek fogják észrevenni a modifikációkat, melyek az aerodinamikai jellemzőket nagymértékben befolyásolják. Hihetetlen, de igaz: a leszorító erő 10%-kal növekedett, miközben a légellenállási együttható 0,27-ről 1 századdal csökkent. Az eredményesség az átméretezett lökhárítók, diffúzor és a nagyobbra szabott légbeömlők számlájára írható. A művet a mindig divatos LED-es nappali világítás és a hat különböző fényezés koronázza meg, melyek között két új színt is találunk a fekete „Meteo Flake Black Pearl” és a kék „Aurora Flare Blue Pearl” személyében.

Megrendeléskor érdemes a kék fényezést is számításba venni

Rendelhető lesz balkormányos verzióban isAz utastérben az új műszerfal, a valódi karbon borítás és a króm keretek díszítőelemei hírdetik, hogy bizony nem egy mindennapi autóban foglaltunk helyet. A SpecV modell a fent említett változtatásokon kívül egyéb tekintetben a régi marad. A korábban említett „Club Track Edition” kiadást kifejezetten hobbiversenyzők számára fejlesztették ki, s megvásárlása egyben belépőt jelenthet a Nissan vezetőképző tanfolyamára, valamint a házon belül megszervezett futamokra, versenyekre.

Nem kifejezetten egoisták, mint inkább ínyencek számára jelenthet ideális választást az „EGOIST” változat, melyben a luxus minden igényt kielégít majd. A vásárlók minden egyes részletet ízlésüknek megfelelően választhatnak meg, így például a kézzel készült 20 különböző kárpitozást és a sofőrre szabott ergonómiát a legkisebb panasz sem érheti. A kipufogóhangot kívánságra a Bose hangrendszere nyomja majd el.

Ezek a kipufogók bizony nem akármilyen "örömóda" megkomponálására képesek