Már évek óta érkezett róla a kémfotók áradata, sőt egy előszériás példányt mi magunk is szemrevételezhettünk, és most végre megérkezett: az X3 teljesen új, második generációjáról a Párizsi Autószalon előtt lerántotta a leplet a BMW.
Ismerős formák, csak eddig nem az X3-rólÉs hogy milyen lett az amerikai Spartanburgban készülő újdonság? Ha az elődöt nézzük, radikálisan megújult, ám a mostani BMW-kínálatot ismerve mégsem okoz óriási meglepetést. A külső kevésbé bonyolult, mint az elődmodell esetében: az összetett formák itt letisztultabb képet adnak, miközben néhány X1 és X5 modellről érkező stílusjegy is visszaköszön. A „vesék” persze tovább nőttek, ami még hangsúlyosabb megjelenést ad az újdonságnak.
Bár a belső teljesen megújult, a testvérek ismeretében mégis ez a rész ad okot a legtöbb ásításra. Ennek ellenére kifogásolnivalót a képeken nem találni, az elődhöz képest a vezető felé forduló műszerfal, a négy órás műszeregység, a nagyfelbontású 8,8 colos kijelző, és az íveltebb formák adják a változás legjavát.
No meg persze a helykínálat. A következő generációs 3-as platformját használó X3 ugyanis generációváltás-léptékkel nézve hatalmasat nőtt: 83 milliméterrel hosszabb, 28 milliméterrel szélesebb és 12 milliméterrel magasabb lett, amelyet különbség egy az egyben a szabad hasmagasság növekedésében érhető tetten. A 2,81 méteres tengelytáv másfél centis nyúlást jelent, amelyből valószínűleg a hátsó ülésen helyet foglalók profitálhatnak, már ha a tulajdonos a hosszirányban mozgatható padot hátratolja. A nagyobb mértékű állíthatóság (és persze a hízás) következménye, hogy az alapból 550 literes csomagtartót 1,6 köbméteresre bővíthetjük (ez 70, illetve 40 literes növekedést takar).
Az európai és amerikai modellpaletta szokás szerint némileg eltér, bár a tengerentúlon forgalmazott szívó háromliteres sorhatos modellvariánst is hamarosan ideát is köszönthetjük a palettán. Addig is két motorral kezdődik meg az X3 forgalmazása nálunk, melyből a legnagyobb érdeklődésre minden bizonnyalA forgalmazás kezdetén két motorral - galéria a dízel variáns, a 20d tart majd számot. A kétliteres, négyhengeres dízel a legfrissebb kivitelben kerül a motortérbe, így 184 lóerőt és 380 Newtonméteres nyomatékot kaphat az erre voksoló vásárló, a hozzá kapcsolt hatfokozatú kézi váltót pedig némi felár ellenében nyolcfokozatú automatára cseréltetheti. A teljesen nevén X3 XDrive20d névre hallgató típus 8,5 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet, miközben végsebessége 210 km/h – vagyis az átlagos felhasználók igényeit már kielégíti, miközben vegyes használatban a gyári adatok szerint csupán 5,6 liter gázolajat vesz magához 100 kilométeren.
A másik kínált erőforrás rögtön a modellpaletta csúcsára visz el minket: az egyturbósított 35i ugyanis 306 lóerővel és 400 Nm nyomatékkal ruházza fel a mindenes SUV-ot, melynek köszönhetően a szériában nyolcfokozatú automatával szerelt modellnek akár 5.7 szekundum is elég a 100 km/h-s határ álló helyzetből történő átszakítására. A viszonylag nagy légellenállás miatt ezt a verziót sem elektronika tartja kordában: a kitartó gázpedálnyomkodásnak 245 km/h-nál szakad vége. A jó menetteljesítmények fényében szinte hihetetlen a motor aszketikus, 8,8 literes vegyes étvágya – reméljük, hogy ezt hamarosan lesz alkalmunk normafogyasztási körünkön megvizsgálni.
Októbertől élőben is - galériaTovábbi variánsok megjelenése 2011-re várható, ekkor üdvözölhetjük majd a kétturbós, 204 lóerős 23d-t, a 245 lóerős hathengeres 30d-t, a 258 lóerős, szintén sorhatos 28i-t, de az is lehet, hogy teljesen új motorral is bővül majd az X3 kínálata. Ami az összkerékhajtást illeti, a legújabb generációs XDrive-ot kapja meg az autó, amely alaphelyzetben a nyomaték 60 százalékát küldi a hátsó kerekeknek.
Az X3 várhatóan októberben, a szeptember végi Párizsi Autószalont követően kerül a szalonokba, az elődnél vélhetően valamivel borsosabb áron. A hivatalos bemutatón természetesen ott leszünk mi is, és a legfrissebb információkkal jelentkezünk.





