Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Itt az idő a pánikra! A Porsche új vezérigazgatója, Matthias Mueller - aki az Audi egyik vezető posztján már korábban is a Volkswagen csoport hű katonája volt -, 2013-ra az egy évre vonatkoztatott értékesített darabszámot 100.000-ről 150.000-re kívánja növelni. Figyelembe véve, hogy a Boxster és a Cayman esetében az utóbbi kilenc havi kimutatás 12 százalékos visszaesést mutat, ez nem is lesz olyan könnyű feladat. Az 57 éves menedzser a céljai elérésének érdekében négyről nyolctagúra bővítené a modellkínálatot. Hűsünknek október 1-i székfoglalója után első dolga volt bejelenteni, hogy hamarosan egy belépő szintű típus fejlesztését kezdeményezi, amit egy, a VW Tiguan alapjaira épülő SUV is követhet.

Martin Winterkorn, a VW csoport feje természetesen üdvözölte az ötletet, s kijelentette, hogy feladatának tekinti a Porsche integrálását a vállalatóriásba, s ehhez Muellernél nem is találhatott volna megfelelőbb partnert.

Mint arról korábban beszámoltunk, hosszas csatározás után - mely a családi viszályokat sem mellőzte - a Volkswagen végül sikerrel szerezte meg a Porsche többségi részvénypakettjét, s ezzel Európa és egyben a világ egyik legmeghatározóbb autógyártójává lépett elő. A számos márka birtoklásának természetesen megvannak az előnyei, hiszen a moduláris építési elvnek megfelelően a fejlesztési és a gyártási folyamat során is jelentős megtakarítás érhető el, amiből végső soron az ügyfelek is profitálhatnak. A népautókra szakosodott óriás azonban olyan történelmi neveket is beolvasztott a tégelybe, mint a Bentley és a Porsche. Bízunk benne, hogy a pénz utáni hajsza közben sem feledkeznek meg arról, hogy e legendás márkák arculatának és egyediségének megőrzése micsoda felelősséggel jár!