A Honda már korábban elárulta, hogy az Amerikában HR-V néven bemutatott modell Európában is elérhető lesz, de más típusnévvel. Ezen kívül azt is bejelentették, hogy ZR-V jelöléssel érkezik majd egy új típus. Nos, nem volt nehéz összerakni, hogy az amerikai HR-V jön majd ZR-V néven – főleg, miután a kínai ZR-V-t már meg is mutatta a Honda –, és ugyanez a modell Japánban is ZR-V-ként lesz majd elérhető, ráadásul a hazai piacukra szánt verziót most be is mutatták a gyáriak.
Nagy meglepetés nincs, de azért néhány érdekes módosítást végrehajtottak az amerikai HR-V-n, ezzel a szinte megegyező formák ellenére is egy kicsit más összképet létrehozva. Ez pedig nem más, mint az új hűtőrács, amely függőleges osztást kapott, ezzel némileg a Maserati modelljeire emlékeztetve minket. A másik eltérés, hogy a japán ZR-V szinte minden eleme színre van fújva, így a fekete hűtőrácsokon, illetve a hátsó lökhárító és légterelőszürke betétjein kívül minden a karosszéria színében pompázik – a korábbi modelleken előszeretettel használt króm betéteknek nyoma sincs.
A minőség kiemelkedőnek tűnik - galéria
Nehéz lenne megtippelni, hogy az európai kivitel inkább a japán, esetleg a kínai vagy éppen az amerikai piacos kivitelekre hajaz majd leginkább – habár utóbbi kettő szinte teljesen megegyezik. Az bizonyos, hogy a képek alapján minőségi anyagokat használó, letisztult és modern utastér tekintetében osztoznak majd a különböző változatok, és természetesen az elmaradhatatlan technológiai megoldások és biztonsági rendszerek sem maradnak majd el sehol.
Európában csak hibridként lesz elérhető - galéria
Hajtáslánc tekintetében azonban a japán kivitel lesz az irányadó, amely hibridként kínálja magát, méghozzá az európai Civicben is használt 184 lóerős hajtáslánccal – igaz, míg Európában csak hibrid lesz, addig Japánban az 1,5 literes turbós benzinessel is kérhető lesz az autó. Nos, az szinte bizonyos, hogy nálunk is az említett hibrid hajtást kapja majd a ZR-V, de hogy kívülről melyik verzióra számíthatunk – nem mintha túl nagy lenne a különbség köztük –, az csak a bemutatón derül majd ki.

