Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Volkswagen konszern érthető okokból a teljes modellpaletta széndioxid-kibocsátásának csökkentésére törekszik, hiszen amennyiben nem sikerül ezen értéket bizonyos korláton belül tartani, a vállalatóriásnak jelentős mértékű büntető-adóra kell számítania.

A megszorításokból természetesen a Porsche is kénytelen kivenni a részét, s számára 2015-re 216 g/km-es értéket tűztek ki célul, ami bizony nem kis feladat figyelembe véve, hogy 2004-ben még 307 g/km-re adódott ugyanez az eredmény. Nem meglepő tehát, hogy a stuttgartiak egyre inkább a hibrid technológia felé fordulnak, s terveik szerint a nem is olyan távoli jövőben minden típusból kínálnak majd hasonló hajtáslánccal rendelkező modellt.

A 918 Spyder lesz az első hibrid szuperautóAz első lépéseket már meg is tette a gyártó, hiszen az általunk is kipróbált Cayenne S Hybrid már megvásárolható, míg a Genfi Autószalonon debütált, és három éven belül a kereskedésekbe kerülő 918 Spyder a Porsche első elektromotorral is felvértezett szuperautója lesz. A kísérleti stádiumban lévő csúcstechnika már nem csak papíron létezik, hiszen a 911 GT3 R Hybrid már a megbízhatóságot bizonyító versenyeken is kiváló eredményeket ér el. A következő lépés bizonyosan a Panamera Hybrid elkészítése lesz, mely a Cayenne hátteréből táplálkozik, ám alacsonyabb légellenállási együtthatója lehetővé teszi számára, hogy tisztán elektromos üzemben közel kétszer akkora (5-6 km) távolság megtételére legyen képes.

A 911-es sem marad ki a "hibridizációból"

Mint Heinz-Jakob Neußer , a weissachi fejlesztő részleg illetékese elmondta, a Boxster és a 911-es utcai verzióit is fel kívánják vértezni a gyorsulási képességekre is előnyösen ható elektromos erőforrásokkal. A szakember véleménye szerint a jelenlegi "hibridizáció" csupán egy átmeneti szakasz, s hosszútávon csak a plug-in technológia jelenthet megoldást, noha Martin Winterkorn, a VW csoport elnöke múlt pénteki, a Műszaki Egyetemen tartott előadásán elmondta, néhány ország, így például a feltörekvő Kína esetében még ez sem segítene, hiszen ők elektromos energiájuk nagy részét fosszilis energiahordozókból termelik meg.

Természetes módon az ázsiai ország lakóit jelenleg nem is a környezetvédelem foglalkozatja leginkább, mint inkább a pénz nyújtotta örömök kiélvezése. Szintén az előadás alkalmával tudtuk meg, hogy például az Audi még az európai hosszított modelleknél is nagyobb autókat kénytelen gyártani a kínai piac számára, hiszen a vásárlók ezzel is a sikerességüket kívánják hangsúlyozni. A méret a lényeg, s nem a teljesítmény, mint az öreg kontinensen.

Meglepően őszinte előadást hallhattunk Winterkorn ÚrtólNem elhanyagolható a jelenleg használatos lítium-ion akkumulátorok viszonylag szerény energiatárolási képessége sem, melyhez viszont óriási előállítási költségek társulnak. További problematika a kompatibilitás kérdésköre, mely nem csak olyan jelentős vonatkozásokban nyilvánul meg, mint az országonként eltérő hálózati feszültség, de - mint az ELMŰ frissen telepített töltőállomása okán tapasztalta - a csatlakozók különbözőségében is.

A jelenlegi, Panamera-páncélba bújtatott tesztautó mintegy 80 kW-os teljesítménnyel bír, s bár a pontos hatótávolságról nem árultak el részleteket (vélhetően 20-25 km), annyit megtudtunk, hogy napi teendőink elvégzéséhez elegendő, noha a töltés időtartama hétköznapi használat mellett még nem elfogadható, s bizony a beruházás megtérülése is megkérdőjelezhető.

A jelenlegi plug-in tesztautó egy Panamera páncélzatával rója a kilométereket

Sajnálatos hír, hogy a benzines erőforrásokat is diétára kénytelen fogni a gyártó, ami elsősorban a hengerűrtartalom csökkentésében nyilvánulna meg, s ezzel a boxermotorok hengerszáma négyre csökkenne. Csalódást persze nem kívánnak okozni a fejlesztők, így a tervek szerint olyan nemes célkitűzések szerepelnek, mint a teljesítmény 10-15%-os javítása és a fogyasztás ugyanilyen mértékű csökkentése. Nagy szavak ezek, de tény, hogy a fejlesztő részleg nincs híján a világ egyik legjelentősebb szellemi tőkéjének, s persze a duplaturbó, a változtatható turbinageometriával (lapátszög) és a direkt üzemanyag-befecskendezés technológiája még rejteget tartalékokat magában.

A karoszéria tömegének csökkentése költséges feladatA fejlesztés egy következő fázisa az autók össztömegének csökkentése anélkül, hogy a biztonsági és kényelmi szempontok a háttérbe kerülnének. Annak érdekében, hogy az elektromotorral és akkumulátorokkal felvértezett modellek egyike se legyen nehezebb a jelenlegi típusoknál, a karosszéria tömegét 10%-kal szükséges redukálni. A feladat nem megoldhatatlan, noha olyan drága alapanyagokat kell leemelni a polcról, mint a szénszálas műanyag, vagy éppen az alumínium, melyek a mai viszonyok mellett a vételárat is jelentős mértékben befolyásolnák. Van persze egyszerűbb módja a megüdvözülésnek, mint teszem azt, a kisebb autók gyártása. Természetesen ezekből sem lesz hiány, s ennek a folyamatnak a Cayenne kistestvére már az előszelét képviseli (a Boxster öccséhez hasonlóan). Ehhez persze új fogyasztói csoportok megnyerésére is szükség van, melyek továbbra is fedeznék a névhez méltó szuperautók fejlesztését, hiszen, mint Wolfgang Dürheimer, a fejlesztésért felelős igazgató fogalmazott: "A fűtési költségeket kívánjuk csökkenteni, és nem a lakás méretét."

Tessék hát készülni a jövőre, a Porsche életébe nem csak a hibridek törnek majd be, de a VW azon 4-5 építőkészlete is teret nyer majd, melyekből Winterkonr Úr több millió gépjármű megépítését tervezi megvalósítani.

Minden jóban lesz valami Porsche