Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Azoknak, akik nem győzik számon tartani a Ford Mustang különböző változatait, egyáltalán nem kell szégyenkezniük, hiszen a profi átalakítóktól kezdve az utcaszéli neve-sincs műhelyekig már mindenki készített speciális kiadást a csődőrből, évjáratra való tekintet nélkül. Éppen a sokszínűség és időnként a gyári mérnöki teljesítményt is megszégyeníteni képes precíz munka volt az, ami fejtörést okozott a Ford szakembereinek. Ha ők nyúlnak hozzá a 2010-es modellhez, annak bizony igazán a tökéleteshez közelinek kell lennie. „Ha csináljuk, akkor jól kell csinálnunk, különben jobb, ha hozzá sem nyúlunk. Nem akartuk, hogy a Boss csak egy felmatricázott, új kerekekkel felszerelt darab legyen" – nyilatkozta a Mustang fejlesztéséért felelős Dave Pericak.

Az első Boss 302-es Mustang 1969-ben került le a gyártósorokról és csupán két éven keresztül, 1970-ig volt elérhető a vásárlók számára. A modell sikerességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az első évben 1.628 darab, míg a másodikban már 7.013 autó talált gazdára. A már-már sztárnak számító V8-as „small block” 4,9 literes hengerűrtartalmából 290 lóerőt préselt ki, miközben az 5900-as fordulatszámon üvöltő motor beremegtette a házak ablakát az amerikai fiatalok által megrendezett éjjeli illegális gyorsulási versenyek során. A 400 méter megtétele a 393 Nm (4300-as fordulaton) nyomatéknak is köszönhetően csupán 14,6 másodpercet vett igénybe. Később rengeteg másolat és klón készült a Boss 302-ből, de egy nagyobb 7 literes blokkal szerelt verzió is hódított, Boss 429 néven.

Ez kedves a szívünknek - galériaNem véletlen tehát, hogy a gyáriak a „főnök” legendáját kívánják feléleszteni és célul azt tűzték ki, hogy - bizonyítván rátermettségüket - a BMW M3 orra alá is borsot törjenek. A szent küldetés teljesítése végett darabokra szedték az autót, és a motorház alatt rejtőző 5 literes V8-as teljesítményét 440 lóerősre húzták fel. A manuális sebességváltó rövidebb úton jár és a kuplungot is keményebbé tették - ami már csak azért is plusz pont, mert az európai piacot is egyre nagyobb számmal elözönlő Mustangok között a manuális váltó ritka, mint a fehér holló. Az első futóművet 11 mm-rel, míg a hátsót csupán 1 mm-rel ültették le, ám a gátlókat és a rugókat is sportosabbra cserélték. A 19 colos felnikre Pirelli PZero abroncsokat húztak a gyáriak. A hatékonyabb lassításról már szériában is négydugattyús Brembo fékek gondoskodnak, ám az önzáró Torsen differenciálmű opcionálisan választható.

A belső térben az Alcantara borítás és a Recaro ülések kelthetnek feltűnést, míg kívül az öt különböző párosításban rendelhető speciális fényezés és az új karosszériaelemek, légterelők vonják magukra a figyelmet. Nem meglepetés, hogy a speciális kiadás különleges kiadásával is készült a Ford, így azok számára, akik pályán készülnek hódítani a Boss 302 "Laguna Seca" verziója lehet az ideális választás. A típus ugyan nem akar a BMW M3 GTS-sel, vagy a Porsche 911 GT3 RS-sel szemben kardot ragadni, de már megteszi az első lépéseket az ehhez vezető úton.

A felesleges súly, így a hátsó üléssor is kikerült az autóból és helyét a 10%-kal nagyobb merevségről gondoskodó ’ketrec’ vette át. Hatpontos biztonsági övvel szerelt Recaro ülések és állítható futómű koronázza meg a művet.

És, hogy miért nem özönlik el a legendás csődörök hazánk útjait? Erről „Hogyan ne vegyünk új autót Amerikából” című cikkünkben olvashatnak.