Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Citroën legújabb üdvöskéje annyira friss, hogy még szinte a festék sem száradt meg rajta, az EuroNCAP központjában viszont máris ripityára törték a DS3-at. Az modell eredményein vélhetően senki nem lepődött meg, nagyjából ezt kell tudnia 2010-ben egy modern kisautónak; felnőtt védelem terén

87 százalékot ért el divatos francia.

 

Frontális ütközés során abszolút merevnek bizonyult az utascella, az A-oszlopok is a helyükön maradtak. Az anyósülésen helyet foglaló bábu szinte sértetlenül úszta meg a becsapódást, a sofőr mellkasára eső terhelés viszont az ideálisnál kissé magasabb volt. Az oldalütközési tesztet maximális pontszámmal abszolválta az autó, az oszloppal való találkozásnál viszont már nem brillírozott ennyire, hiszen a sofőr szerepét betöltő dummy mellkasa erős ütést kapott. Az ostorcsapásos ráfutási balesetet közepes szinten teljesítette a Citroën.

A 18 hónapos, illetve 3 éves gyerekeket helyettesítő bábukat fordítottan elhelyezett gyerekülésekbe ültették a tesztelők, és igaz ugyan, hogy komolyabb ütést nem mutattak ki a műszerek, a dummyk fejének elmozdulása egy kissé nagy volt. Az utas oldali légzsák mellesleg kikapcsolható, ám ennek állapotára nem figyelmeztet elég feltűnően az autó. Gyalogosvédelem terén csúnyán leszerepelt a franciák üdvöskéje: ezen a teszten a nem túl puha lökhárító, illetve a veszélyes kialakítású motorháztető miatt mindössze 35 százalékos minősítést adtak a vizsgálók a Citroën-nek. A biztonsági berendezésekkel nem fukarkodik a gyártó (többek között szériában jár hozzá az ESP, a biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető jelzés az első üléseken, és a tempomat is), aminek a jó értékelésben meg is látszott az eredménye.