A Renault nemrég nyilvánosságra hozta legújabb koncepcióautójának, a teljesen elektromos DeZirnek fotóit. A tanulmánnyal kapcsolatban az a legfontosabb, hogy formaterve a gyártó jövőbeli négykerekűinek stílusát kívánja előre jelezni. A vállalat célja a különleges járművel az, hogy az emberek ismét a Renault korszakalkotó vonalairól beszéljenek.
Ahogy a külső forma, úgy a beltér sem mindennapiA DeZir projekt az első, melyet a cég új vezető formatervezője, Laurens van den Acker irányít. Acker úr még 2009-ben vette át a pozíciót elődjétől, Patrick le Quementtől. Mielőtt azonban csatlakozott volna a francia autógyártóhoz, azelőtt dolgozott a Mazdánál: felelős volt többek között a Nagara, Ryuga és Hakaze tanulmányok létrehozásáért is; de töltött időt a Fordnál és az Audinál egyaránt. A Renault tájékoztatása szerint a DeZir orr-része a leglényegesebb porcikája, mivel hasonlóan néznek majd ki autóik a közeljövőben. A kétüléses, sirályszárnyas négykerekű egyébként 4,2 méter hosszúságú, magassága pedig 1,1 méter; hosszát tekintve a DeZir körülbelül akkora, mint egy Audi TT, viszont annál több mint 20 centiméterrel laposabb.
A borítás alatt a DeZir egy elektromotorral büszkélkedhet, mely a hátsó kerekeket hajtja. A rendszerben ezen kívül helyet foglal egy lítium-ionos akkumulátor is; az autó hatótávja pedig hozzávetőlegesen 160 kilométer. Az elektromos egység már korábban bemutatkozott különböző árammal működő Renault modellekben, ám itt már 150 lóerős teljesítményre és 226 Newtonméteres nyomaték leadására képes. Előbbieknek, valamint a könnyű anyagok (a képeken látható példány mindössze 830 kilogramm) kiterjedt használatának köszönhetően a DeZir öt másodperc alatt képes álló helyzetből 100 km/órára gyorsulni, míg végsebessége a gyártó szerint 180 km/h.
Annak ellenére, hogy a Renault már most képeket közölt legújabb fejlesztéséről, a DeZir csak a szeptember végén kezdődő Párizsi Autószalonon mutatkozik majd be a nagyközönségnek.



