A már sokak által várt Mercedes-Benz Shooting Break tanulmány a hétvégén induló 2010-es Pekingi Nemzetközi Autószalonon mutatkozik be először teljes pompájában. A németek legújabb alkotása egy teljesen új fejlesztésű, 3,5 literes, közvetlen befecskendezéses, V6-os erőforrással van felvértezve, melynek 306 lóerős teljesítménye és 370 Newtonméteres csúcsnyomatéka bizony sokaknak megmozgatja a fantáziáját.
A csillagos tanulmányautó egyébként a következő, 2011-es CLS előhírnöke, aminek mellesleg olyan ellenfelekkel kell majd szembe néznie, mint az Audi A7, a BMW 5-ös GT vagy a Porsche
A belső többek között három árnyalatú bőrből építkezikPanamera. A Mercedes üdvöskéje hosszú motorháztetejével, méretes hátsó kerékjárati íveivel és lecsapott tetővonalával sokkal arányosabban néz ki, mint a bajorok gyakran kritizált 5-ös GT-je. Prof. Gorden Wagenere, a Mercedes vezető formatervezője elmondta, hogy a Shooting Break tanulmányautó a stílusos és kulturált sportosság tradicionális elegyére épült, mely mindig is jellemezte a stuttgartiak kupéit. Elmondta, hogy autójuk így kívánja továbbvinni ezt a nagyszerű és különleges hagyatékot. Hozzátette azt is, hogy emellett pedig a Shooting Break egy iránymutatóként is szolgál a Mercedes jövőbeli formatervi irányzatának behatárolására.
A „Merci” prototípus a legújabb technológiai csemegéket rejti magában; fényszórói 71 LED-ből állnak, ami lehetővé teszi, hogy a sofőr öt különböző világítási beállítás közül válasszon.
A németek fával borították a csomagtartót isAz első lámpatestek a széles és lapos hűtőrácsot szegélyezik. A négykerekű gyönyörű ezüst színű, ötször háromküllős felniken gördül, melyek 20 colos mérete még impozánsabbá teszi a látványt. A különleges jármű belsejének hangulatáért a háromárnyalatú bőrborítás felelős: a krémszín a leggyakoribb, a barna és a még sötétebb bőr pedig az ízléses kompozíció biztosításáért felelnek. A Shooting Breakbe egy egészen a hátsó utasok fejéig húzódó üvegtetőt álmodtak meg a mérnökök. Érdekesség még, hogy a hátsó ülések mögött kis tároló hely került kialakításra, mely ugyan nehezen hozzáférhető, ám akkora, hogy akár egy notebook befogadására is képes.
A Mercedes Shooting Break csak a következő évben kerülhet gyártásba, a már említett motorral és a teljesen LED-es technológiájú fényszórókkal egyetemben. Az autó egyébként nem meglepő módon, az üzemanyag-takarékosság fokozásának érdekében fel lesz szerelve stop/start rendszerrel is.



