A 2010-es Le Mans Classic versenyhétvégén mutatkozott be a pályán is a Citroën Survolt, melyet először az idei Genfi autószalonon volt szerencsénk megismerni. A stílusos francia kupé többek között a GTbyCITROËN elnevezésű szuperautó tanulmánnyal, valamint több DS3 modellel körözött együtt az aszfaltcsíkon.
Vanina Ickx, a belga Forma 1-es pilóta Jacky Ickx lánya volt az, aki terelgette a teljesen elektromos tanulmányt a versenypályán. Elmondása szerint nagyon büszke rá, hogy részt vehetett ebben a nem mindennapi projektben. Vanina azt nyilatkozta, hogy a négykerekű egy igazi versenyautó, mely ígéretes lehetőségekkel rendelkezik a jövőre nézve.
Ahogy már korábban is megírtuk, a jármű mindössze 3,85 méter hosszú, ám a mérnökök még így is találtak helyet a két, egyenként 140 kilogramm súlyú akkumulátornak, melyek a körülbelül 300 lóerős elektromotort táplálják. A Survolt így kevesebb, mint öt másodperc alatt képes teljesíteni a százas sprintet, végsebessége pedig 260 km/h.
A teljesen szénszálas karosszériával rendelkező francia hatótávja hozzávetőlegesen 200 kilométer; újratöltéséhez pedig mindössze két órára van szükség egy speciális szerkezetnek köszönhetően, ám tíz óra alatt a rendes hálózatról is „visszanyerheti erejét”.
