
Mint tudjuk, az Európai Unió jogszabályalkotói szeretnék kőbe vésni, hogy 2035-től már csak és kizárólag elektromos autókat lehessen újonnan értékesíteni a kontinensen – és jó úton is haladnak efelé. 13 év múlva tehát egyébként is teljesen megszűnhetnek a manuális váltók, ám vannak olyan gyártók, akik már jóval előbb száműzik a vezetés szerelmesei számára egyfajta utolsó mentsvárként szolgáló kézi szerkezeteket – például a Mercedes-Benz már 2023-tól kizárólag automatát kínál majd. Természetesen prémium márkaként a BMW is ebbe az irányba halad, ám az M modellek esetén más a helyzet, ugyanis a hírek szerint a bajorok addig őrzik majd a manuális váltókat, amíg csak lehet.
Erre persze mondhatnánk, hogy az M3/M4 párostól felfelé már most is minden M-es automata, és ez a jövőben már nem is fog megváltozni, de az előbb említett modellek, és az idén érkező M2 tovább őrzik majd a kézi váltók hagyományát – és valljuk be, ezekben az autókban van még valóban értelme az ilyen szerkezeteknek. Erről maga Frank van Meel, a BMW M vezetője beszélt, aki azt is elárulta, hogy az M2 vásárlók fele kézi váltóval rendelte meg autóját, így nem is volt kérdés számukra, hogy meg kell őrizniük ezt a műszaki szempontból már kissé elavult megoldást.
Az új M2 is elérhető lesz kézi váltóval
Miért elavult? Lassabb, nehezebb, kevésbé hatékony és kisebb teljesítményt bír el, mint egy automata szerkezet – ami az M3/M4 esetében jól látszik, hiszen az izmosabb, Competition verziók már csak automatával érhetők el. Mindez azonban mit sem számít a vezetés szerelmesei számára, és mindez az eladásokból is látszik, így az M2 – és ha szerencsénk van, talán még a következő generációs M3 és M4 is megőrizheti majd a kézi váltót.
