Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Minden modell szériában kap menetstabilizálót – szinte ez a legnagyobb újdonság a hamarosan érkező Peugeot 207-es modellfrissítés kapcsán. De azért lesz még változás.

A fontos biztonsági frissítéssel együtt az árak várhatóan 40-50 ezer forinttal emelkednek is, vagyis valamennyit azért végül mégiscsak kell fizetni a menetstabilizálóért, de ennyit bőven megér az áldásosan ténykedő elektronika.

Emellett a már négy éve piacon lévő modell új motorokat is kap: az általunk tesztelt 1.6 HDi verzió erősödése és új váltója mellett a kínálatba csatlakozik egy 68 lóerős, szintén gázolajos darab.

Az 1.4 HDi – akárcsak testvérei – szériában kap részecskeszűrőt, és 166 km/h-s végsebesség eléréséhez teszi alkalmassá az autót. A motor felára az 1,4 literes, 73 lóerős benzineshez képest körülbelül 650 ezer forint lesz, amely kicsit borsosan hangzik, ám a nagyobb szubjektív dinamika és a több mint kétliteres fogyasztásbeli előny (az új modell 4,2 liter gázolajat kér 100 kilométeren a gyártó szerint) biztosan sokakat meggyőz majd.