
Bennfentes információk szerint a Bentley háza táján gyökeres változások várhatók. Hosszas piackutatás után ugyanis arra jutottak az elemzők, hogy a következő generációs Continental sorozatot egy a Porsche Panamera felépítéséhez is hasonló négyajtós kupéval lenne célszerű bővíteni, hiszen az ezek iránti kereslet rohamosan növekszik.
A manufaktúra felsővezetéséhez tartozó munkatárs elmondta, hogy a piac igényeihez igazodva a kupé, a nyitott tetős és a Flying Spur változatok mellett egy újabb modellel gazdagodik a kínálat, melynek egyúttal húzó szerepet szánnak. A megjelenésre váró típus minden bizonnyal kénytelen lesz szakítani néhány hagyománnyal, de megőrzi a márka markáns karakterét.

Az új Continental generáció első darabja a GT kupé utódja lesz, melynek értékesítése 2012-ben kezdődhet meg. Korábbi hírek szerint az autó négykerékhajtással rendelkezik majd, és V12-es motorjának nyomatékát hagyományos bolygóműves automataváltó továbbítja majd. A Bentley mérnökei jelenleg azon munkálkodnak, hogy az új modellek össztömege jelentősen csökkenhessen anélkül, hogy az eddigi komfortérzet vagy kifinomultság egy kicsit is csorbulna. A technikai változtatások arra engednek következtetni, hogy a jelenleg is gyártásban lévő Supersport verzió több megoldása bekerülhet a jövő Bentley Continentaljainak repertoárjába.
Az új generáció stílusában is gyökeresen megújul. Franz-Josef Pfaegen, a Bentley vezérigazgatója az új Continentalt, mint a „mi 911-esünket” emlegette, bizonyítékul arra, hogy a cég a Volkswagen leányvállalataként újabb babérokra készül törni és szélesebb körben készül a piac meghódítására. Az olaszországi ’Touring Superleggera’ formatervező műhely által megalkotott és a képeken is szereplő Flying Star 20 darabos limitált szériája kiválóan reprezentálja, hogy a Bentley egy sportosabb, kompaktabb ’csapotthátú’ szerepkörében is kívánatos tud maradni. Kíváncsian várjuk, hogy a sorozatgyártású négyajtós kupé és egyéb modellek átörökítenek-e néhány ötletet a praktikus tanulmányból.

