Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Sokaknak juthat eszébe, hogy a képeken látható négykerekű egy új Audi A7, mely az S-line nevű sportcsomagot viseli magán. Ez azonban tévedés, mivel ha más nem is, akkor a négy kipufogóvég még mindig árulkodik a jármű nem mindennapi tulajdonságairól.

Korábban terjengtek olyan pletykák, hogy az Audi S7 már a jövő héten Párizsban bemutatkozik majd, ám ezt egyelőre egyetlen hivatalos forrás sem erősítette meg, így a nagy debütálás akár a jövő évi Frankfurti Autószalonra is tehető. A képek tanulsága szerint az S7 "lejjebb fekszik" a hasmagasságot tekintve A7-es rokonainál, míg fékei, kerekei és orr-része is feltűnően különbözik az „alapmodellekétől”.

A nagy kérdés viszont az, hogy milyen egység rejtőzik az S7 motorházteteje alatt - de erre egyelőre csak találgatásokkal válaszolhatunk: feltehetőleg egy olyan nagy hengerűrtartalmú erőforrást kap majd az Audi legújabb üdvöskéje, amely már többek között a nemrégiben debütált RS5-ben is dolgozik.

Az S7 ennek értelmében akár meg is kaphatná a 4,2 literes, V8-as FSI motort, amely akár 450 lóerő leadására is képes lehet. A hírek szerint azonban nagy az esélye egy négyliteres, új fejlesztésű duplaturbós FSI V8-as megjelenésének is, mely szintén körülbelül 450 lóerős teljesítményt tenne "elérhetővé".

A nagy kérdés tehát továbbra is az, hogy milyen egységgel lesz rendelhető az Audi S7. Ha jobban belegondolunk, hogy a RS7 az RS6-ból már jól ismert 580 lóerős ötliteres biturbós V10-es motort kapná meg (valamikor a nem túl távoli jövőben), akkor abszolút nem irreális az S7 450 lóerő környékére tehető teljesítménye.

A négykerekűt az ügyfelek egyébként a gyártó hétsebességes, duplakuplungos automataváltójával rendelhetik majd. Az S7 bemutatásának időpontja is kérdéses, viszont piacra kerülése 2011 vége előtt semmiképpen sem várható.

Képek: Autoblog