
Már eddig is szinte mindent ismertünk vele kapcsolatban, kivéve az új csúcs-Lamborghini formatervét, nevét és árát. Most egy német kereskedés révén fény derült utóbbi kettőre.
A singeni prémium autókereskedő ugyanis már eladósorban kínálja honlapján a 700 lóerős olasz szuperautót, holott annak bemutatása a márciusi Genfi Autószalonig várat magára. Az immár bizonyosan Aventador LP700-4 nevet viselő modell nettó listaára 260.420 euró lesz, vagyis hazai forgalomba helyezés esetén árfolyamtól függően körülbelül 94 millió forinttal számolhatunk. Vagyis körülbelül még 8 millió forint távozik a kasszából, hogy magyar rendszám mögött üvölthessen 8500-as fordulaton a 6,5 literes V12-es.

A majd’ 10 százalékos különbség létjogosultságáról itt nem szeretnénk vitát nyitni, viszont az megállapítható, hogy a meghökkentő összeg ellenére is reális a modell árazása. A nagy ellenfél, a Ferrari 599 GTO például ugyanekkora fedezetet igényel, míg az Autó Pult Év Autói választás győztese, a hasonlóan gyors, ám kevésbé radikális és magasra pozícionált Porsche 911 GT2 RS birtoklása 72 millió forintot igényel. Az első gyári fotók érzekézéséről természetesen azonnal tudósítunk, és élőben Genfből is bemutatjuk majd a modellt.
.jpg)
