
Nem ül ölbe tett kezekkel Pagani mester. A Zonda utódjának megérkezéséig a HH, a Tricolore és az Uno után újabb különleges kiadást bocsát ki: ám ezúttal a 750 utónévvel ihletett verzió motorterében is történnek változások.
Mindig örvendetes, ha újdonságot látunk, de már nem tudjuk legyőzni kétkedésünket. Ugyanis a 750 is egyedi, azaz egyetlen példány lesz, a történet pedig már kezd olyan irányt venni, hogy lassan már minden gyártósorról legördülő, valamennyire is egyedi igényekhez szabott Zondát külön névvel lehetne illetni. Ebben az árkategóriában (bizony már 300 millió forint felett járunk) ugyanis nem ritkaság a különleges kívánság, melynek finanszírozására fedezet is van.
Erősebb mint két Porsche 911 Carrera és könnyebb mint egy VW Golf
Valahogy így történhetett a 750 esetében is: a közel-keleti megrendelő felkereste Pagani mestert, hogy a nem túl gyakori (összesen 5 példány készült) Cinque roadster alapjára szeretne egy még egyedibb példányt – amely végül minden idők egyik legerősebb Zondája lett.
A kívül-belül lila színekben pompázó újdonság ugyanis a Mercedes-féle AMG 7,3 literes V12-es motorjának versenyautóba szánt átiratát kapta, melynek köszönhetően a vezető 750 lóerőt kap 7500-as fordulaton, melyhez 710 Nm nyomaték is társul 5100-nál. A tekintélyes erőt hatsebességes szekvenciális váltó továbbítja majd a hátsó kerekekhez, amelyek minden bizonnyal játszi könnyedséggel fogják gyorsítani az üresen hozzávetőleg 1230 kilogrammot nyomó karosszériát. 3 másodperc alatti 0-100-as sprintre és 350 km/h feletti végsebességre számíthat a leendő tulajdonos, aki állítólag a mostani ötös lottó főnyeremény több mint felének megfelelő összeget hagyott az olasz sportautó-gyártónál.
A lila szín is garantálja a modell különlegességét; még egy ilyen biztosan nem lesz
