
Tekintve, hogy a Lamborghini nagyon ügyesen csepegeti már hónapok óta a hamarosan érkező szuperautójának adatait, sőt legutoljára már a hajtásláncot is részben leleplezte, nem csodálkoznánk, ha kiderülne, hogy nem is olyan kalandos úton kerültek napvilágra a modell féltve őrzött adatai. Jobb híján beérhetjük azzal is, hogy valamelyik kereskedőtől érkezett az információ.
A lényeg viszont, hogy újra lélegzetelállító számok között úszkálhatunk, ne is habozzunk fejest ugrani. A 60 fokos hengerszögű, 6500 köbcentis V12-es 8250-es fordulaton leadott 700 lóereje és a Haldexes összkerékhajtás gondoskodik a még egyelőre csak Jota vagy Aventador néven emlegetett olasz szuperautó utónevéről: az LP 700-4 nem hétköznapi műremek lesz. Erről árulkodnak a menetteljesítmények is: az üresen 1575 kilogrammos modell az új hétsebességes automatizált váltóval 2,9 másodperc alatt gyorsulhat álló helyzetből 100 km/h-ra, végsebessége pedig 350 km/h lesz. A 4,78 méter hosszú, több mint két méter széles, és csupán 1,136 méter magas karosszéria tömegének 57 százaléka terheli a hátsó tengelyt.
Az elöl 255/35 R19, hátul pedig 335/30 R20-as kerekek mögött 400 illetve 380 milliméteres féktárcsákat találunk, melyeket hat-, és négydugattyús fékek szorongatnak. A csúcstechnológia a felszerelések szintjén is tetten érhető lesz majd: a teljes műszerfalat TFT-kijelzőn megjelenítő modell többek között LED-es nappali fényt és bi-xenon fényszórókat is kap majd, felár ellenében pedig elektromosan állítható, fűthető bőrüléseket és komolyabb audiorendszert is kérhet a luxust is kedvelő vásárló.

