Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A britek ugyan az őket ért sok kritika miatt letettek arról, hogy a neves Lagonda típust egy SUV formájában élesszék újra, ám céljukat nem feledve újraálmodták elképzelésüket, és jelenleg egy kicsit sem meglepő megoldással próbálkoznak.

A képek egyelőre csak vizualizációk, mindössze iránymutatásra szolgálnak, hogy valamilyen hasonló módon nézhet majd ki a négyajtós Lagonda limuzin, ha tervezői évek múlva elégedetten állnak fel asztaluktól. Sokan azt várják ugyanis az Aston Martintól, hogy legújabb üdvöskéjük legyen nagy, alacsony és kívül-belül elbűvölő. A Rapide alapokra épülő brit egyéniség alumínium karosszériával rendelkezik majd, az utasoknak pedig az első és hátsó üléseken is elegendő lábtér állhat rendelkezésükre.

A Lagonda már említett rokonával ellentétben egy igazi méretes luxusautónak ígérkezik. A projekt ugyan még nagyon gyerekcipőben jár, de annyit már most sejteni lehet, hogy motorterébe a britek feltehetőleg a Rapide hatliteres, V12-es motorjának egy módosított változatát helyezik majd el. Ez az egység több mint 500 lóerős teljesítménnyel ruházná fel a Lagondát, így az erőforráson biztosan nem fog múlni a legenda sikeres visszatérése. A stílusos angol valószínűleg képes lesz öt másodpercen belül teljesíteni a százas sprintet, végsebessége pedig elérheti a 300 km/órás álomhatárt is.

Ennél részletesebb információ egyelőre nem áll a rendelkezésünkre, ám azonnal beszámolunk róla, ha a Lagonda egy újabb lépést tett meg piacra kerülése irányába. A mai normák egyébként már majdhogynem megkövetelik a környezettudatosságot, így számíthatunk hibrid hajtásláncra, start-stop rendszerre és fékenergia visszanyerő berendezésre is a 2014 környékén feltűnő Aston Martin Lagonda esetében.