
A japán prémiummárka húzómodelljeiből már rég elkészültek a Toyota hajtáslánca által ihletett hibrid gépek, itt elég csak az LS-re vagy a népszerű SUV-ra, az RX-re gondolni. Ám a hurok egyre szorul, egyrészt az emissziót jobb minden modellben lejjebb szorítani, másrészt a Lexus egyik fő piacán, az Egyesül Államokban is egy jobban „rákattantak” az emberek a hibridekre. Épp emiatt logikus lépés a japánok számára a modellpaletta zöldebbik felének még további bővítése, hiszen van még olyan terület, amit hibrid szempontból nem aknáztak ki, ez pedig a kupék és kabriók kategóriája.
Kiindulási alapnak pedig ott az SC modell, mely születése idején kifejezetten izgalmas autónak indult, aztán az idők során sajnos beleszürkült a mezőnybe, melyből a modellfrissítés sem tudta már kihozni - noha nagyon elegáns, kényelmes és élvezetes nyugodt roadster...volt, ugyanis a forgalmazását nemrégiben megszüntették.

Viszont egy jobbfajta benzin-elektromos hajtáslánccal megint lehetne dobni a kategóriában a márka eladásain, így ezzel két legyet ütne egy csapásra a Lexus. Az SC utódja a tervek szerint az LC 600h nevet viseli majd magán és vélhetően a márka jelenlegi arculatába jobban passzoló külsővel érkezik majd.
Az 600h elnevezésből sejthető, mi rejtezik a motorháztető alatt: a zászlóshajó LS-ből ismerős egység hajtja majd az új kupét is, tehát a hibrid rendszer benzines tagja az ötliteres V8-as erőforrás lesz, amihez csatlakoztatva az elektromos hajtást összesen 500 lóerő áll majd a büszke tulajdonos rendelkezésére - némileg több, mint a testes szedánban. Mivel a LC az LS rövidített platformjára épül, természetesen ő is négykerékhajtással bír majd; kétségeket csak a tömeg támaszthat, ugyanis a négyajtós verzió kettő és egynegyed tonnás üres tömeggel rendelkezik.

A bivalyerős keménytetős hibrid kupé-kabrió gyorsulása is meggyőző, az előzetes hírek szerint 5 másodperc környékére várható a 100-as sprint teljesítése. A fogyasztásról és emisszióról ellenben még nem kaptunk semmilyen információt, ám a kupé kisebb tömege miatt bizonyára az LS adatai alá - vegyes körülmények között 9 liter körülre - skatulyázhatjuk be.
Azon Lexus rajongóknak, akik már emelnék a kagylót és rendelnék az újdonságot, rossz hírrel kell szolgálnunk, ugyanis még jócskán várni kell a LC 600h-ra, az ugyanis leghamarabb 2014-ben érkezhet a Lexus szalonokba.
