Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Kereken 30 éve van piacon a Fiat Panda, ami már tényleg szép hosszú idő, az évforduló pedig kiváló alkalomként szolgált arra, hogy az olaszok készítsenek egy különleges kiadást a típusból. Az 1,1 Active felszereltséggel színre lépő emlékmodell a Panda 4x4-ből ismert fekete farmeranyagból szabott igényes belső huzatokat kapja meg, valamint – szintúgy a négykerekes változatból származó – különlegesebb felületeket a B- és C-oszlopokon. Mi szívesen folytatnánk tovább a felsorolást, azonban a hétköznapi Pandáktól mindössze ennyi különbözteti meg az ünneplő kis olaszt.

A jubileumi autót háromféle színben kérhetjük a forgalmazónál: pirosban, sárgában, illetve fehérben. Az ígéretek szerint az ár nem változik a jelenlegi 1,1 Active-hoz képest, tehát nagyjából 2,5 millió forint környékén juthatunk hozzá a „30 éves” Pandához.

A modell története 1980-ban indult; az ismert formatervező, Giorgetto Giugiaro munkája volt az első generáció. Ez – kisebb-nagyobb módosításokkal – 2003-ig gyártásban maradt, amikor is lecserélték a manapság futó példányra. A Fiat máig több, mint 6 millió darabot értékesített a modellből, ami egyértelműen dicséretes teljesítmény a kisautók piacán.