Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Három év – csupán ennyi kell, hogy ez első intelligens, vagyis önmagát és az útfelületet „olvasni” képes abroncs piacra kerüljön.

Az autóipari szenzorok gyártásával foglalkozó Schrader Electronics ugyanis olyan érzékelőt fejleszt, melyet magába a kerékbe építhetnek, adatait pedig az autó központi vezérlőegységébe küldi, ezáltal segítve például az ABS vagy az ESP működését. A szenzor a légnyomás és a hőmérséklet mellett az autó tömegét és az abroncs profiljának változását is képes figyelni, miközben az aktuális útfelület tapadási együtthatóját is begyűjti.

A technológiát a Schrader egyébként már javában teszteli a Pirellivel közösen, melynek eredményei –az első prototípusok formájában – már az év végén előállnak. A ’Cyber Tyre’ fantázianévre hallgató intelligens abroncs 2013-ban lát napvilágot, és csak reméljük, hogy nem lesz olyan gonosz, mint tegnap öntudatra ébredt társa.