Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az már jó ideje nem titok, hogy az idei Genfi Autószalonon bemutatkozott 918 Spyder zöld utat kapott a szériagyártásba kerüléshez, most viszont a fejlesztés részleteibe is betekintést engedett a Porsche.

A genfi tanulmány formavilága marad - galériaA hivatalosan is megerősített Cajun SUV mellé érkező új szuperautó nem marad egyedül a kínálatban. Ugyanis a 700 lóerős, 168 millió forintos hibrid csúcsmodell mellé kedvezőbb alternatíva is érkezik. Az alapverzió nem éppen hétköznapi menetteljesítményéről viszont egyedül egy benzinmotor gondoskodik majd: a Cayenne-ből és a Panamerából ismert 4,8 literes V8-asból ezúttal 600 lóerőt présel majd ki a két turbó. Elég csak a méretekre és az elrendezésre pillantani (4,5 méteres hossz, 1,9 méteres szélesség, 1,22 méteres magasság és középmotor), hogy azonnal a modern kor legendája, a Porsche Carrera GT jusson az ember eszébe, amelynek vérvonala végre utódot kap 2013-ban. A gyorsaságról a gyártó szakértelme mellett a könnyű tömeg is gondoskodik majd: ennek eléréséhez szénszálas karosszériát készít majd a Porsche.

A történet igazi csavarját az adja, hogy először a 918 Spyder elektromotorral szerelt verziója kerül majd a kereskedésekbe, a 100 millió forintos árát tekintve alig hétköznapinak nevezhető benzines variáns csak ezt követően érkezik – hasonló felépítéssel, ám a hírek szerint 929-es név alatt.