Alig hogy szemrevételezhettük a Mercedes-Benz kategóriateremtő négyajtós kupéjának második generációját a Párizsi Autószalonon, a hazai képviselet már nyilvánosságra is hozta az új típus árait. Mint azt megszokhattuk, most sem számít diszkont vételnek a csillagos márka ajánlata, ám a borsos összegért sokat is fog nyújtani az újdonság.
Legalább 17 millió kell, hogy garázsunkban tudjukA belépő szintet a 250 CDI névre hallgató négyhengeres, kettős feltöltésű, 2,1 literes dízel jelenti, melynek 4200-as fordulaton jelentkező 204 lóerős teljesítménye már elegendő az üresen 1,8 tonnás Mercedes mozgatásához. Ráadásul az impozáns, 500 Nm-es nyomaték is a dinamikus haladást segíti; ráadásul az erőt már a hétsebességes automataváltó továbbít a hátsó kerekekhez. Aki beéri a 7,5 szekundumos 0-100-as sprinttel, a 242 km/h-s végsebességgel és örömmel fogadja az 5,1 literes vegyes átlagfogyasztást, már 17,2 millióért hozzájuthat kedvencéhez – a szokott módon szerény alapfelszereltséggel. Így mire a méltó módon felszereljük a CLS-t, 21 milliós summát kapunk.
Újdonságként az autóhoz rendelhetnek 2 év plusz garanciát azok, akiknek már elment a bizalma a márkával szemben az elmúlt években a megbízhatóság terén különösen gyengén teljesítő S és E-osztályok okán – ám ez 680 ezer forintos árával sem nevezhető szerény ajánlatnak (de tekintve az alkatrészárakat megéri).
Formailag impozánsra sikerült az új generáció is, bár valamennyi eltűnt az előd karakteréből
Az erősebb motorra vágyók egyelőre a 350 CDI és a 350-es közül választhatnak, melyek felszereltsége hasonló a 250-es modelléhez, viszont hozzájuk már rendelhető légrugózás, és más formájú, tízküllős könnyűfém felnit kapnak. A 265 lóerős dízel 18,65 millió forintért kínálja magát, és tekintve a 6,2 másodperces gyorsulási, a 250 km/h-s végsebességi és a hatliteres fogyasztási adatot, valószínűleg a modellsorozat legnépszerűbb tagjának bizonyul majd.
A benzinmotorra szavazók egyelőre csak a 3,5 literes szívó V6-ost választhatják (a V8-as turbó később jön). A 20,7 millió forintos alapárért cserébe 306 lóerőt és 370 Nm nyomatékot kapunk, amely a dízelhez képest a gyári adatok szerint csupán 2 tizedes gyorsulási előnyt jelent 100 km/h-ig. Ellenben a modell fogyasztása sem lesz egetverő: csupán 8 deciliter plusszal számolhatunk a dízellel szemben, de sajnos így is kissé soknak tűnik a regisztrációs adó miatt (is) létrejött 2 milliós árkülönbözet.
Belül a szokásos elegancia és kényelem fogad, a feltámasztott élekkel körítve

