Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A leginnovatívabb márka valóra váltotta saját álmát, egészen a sorozatgyártásig vitte a perfekcionista német mérnöki munka csodálatos szobrát, a modern technika remekét, a Vision EfficientDynamics névre keresztelt hipertakarékos bajor „időgépet”.

Persze a következő évtizedbe repítő technológiának és az igazán különleges tálalásnak megkérik az árát. A 2013-tól megvásárolható példányok egy darabjáért legfeljebb kereken 150.000 fontot, azaz nagyjából 50 millió forintot kell letenni az asztalra a BMW szalonok egyikében.

Bár a végösszeg még módosulhat, de az említett plafont Ian Robertson, a BMW eladásaiért és marketingért felelős igazgatója ígérete szerint biztosan nem lépik majd túl; mindezt az 1 M Coupé bemutatóján közölte az autós sajtóval a propelleres német márka szakembere. Különben azért rendkívül fontos a dízel-hibrid jól eltalált árazása, mert a hírek szerint a hamarosan érkező, szintén meglehetősen zöld Mercedes-Benz SLS E-Cell is hasonló árcédulát kaphat, azaz nemcsak képességek tekintetében, hanem az értékeket vizsgálva is egyértelmű riválisként lehet tekinteni a vérszemet kapott stuttgartiak sportos hibridjére.

A BMW remekművének hajtásláncát már érte némi gúny a sajtó részéről a hibrid rendszer háromhengeres gázolajos munkása okán, azonban remélhetőleg hamar elcsitulnak a provokáló hangok, hiszen a BMW nyilván olyan tálalásban nyújtja majd át a márkához szokatlan 1,5 literes dízellel szerelt Vision EfficientDynamics-ot, hogy a vezető egyszerűen észre se vegye, milyen stílusú erőforrás dolgozik az autóban, csupán a hibrid mivoltához és fogyasztásához mérten lehengerlő menetteljesítménnyel kelljen foglalkoznia.

Az összteljesítmény 328 lóerő, tehát tényleg nem érheti keveslő kritika a ménest, ahogy a menetdinamikát sem. A 0-100-as sprint megfutásához mindösszesen 4,8 másodpercnyi idő szükségeltetik, miközben a szabványos Európa ciklust „letekerve” a fogyasztás 3,76 literben áll meg, ami 99 g/km-es CO2 emissziónak feleltethető meg.

A hatótávolság kifejezetten kellemesen hangzik, csupán elektromotorokkal robogva 50 km megtételére van lehetőség, míg az öngyulladós egységet is igába fogva már 700 km-es túrára is merészkedhetünk, ha csupán egy tank, azaz 24 liter üzemanyagra futja zsebpénzünkből.

A bajorok nomenklatúrája persze utoléri a 2013-ban érkező hibrid modellt is, a koncepcióautó a hangzatos Vision EfficientDynamics helyett a szalonokban már i1 vagy i100 néven lesz kapható.