Volt már olyan modell, amelynek nyugdíjazása olyannyira megviselte Önöket, hogy a barátaikkal egy kocsmában összegyűlve úgy döntöttek, hogy ha az adott gyártó nem, akkor majd Önök életre hívják a szellemi utódját? Valahogy így született meg az Ineos Grenadier, amely a brit Ineos vegyipari vállalat – amely a világ negyedik legnagyobb cége ezen a területen – atyja, Sir Jim Ratcliffe álmodott meg, hogy aztán tervét véghez is vigye. Mi pedig nemrég a Hungaroring off-road centrumában tapasztalhattuk meg, hogy mire képes a kőkemény terepjáró.

Az Ineos név a Forma-1 rajongóinak ismerős lehet, hiszen a Mercedes-AMG csapatának fő hirdetői közé tartozik a vállalat, így a neve több jól látható helyen is feltűnik a versenyautókon vagy éppen a pilóták ruháján is. Ha már a névnél tartunk: a Grenadier típusnevet azután a pub után kapta az autó, amelyben megszületett az ötlet, hogy megalkossák – egyébként ez közönségszavazáson dőlt el. Végül, de nem utolsó sorban pedig nézzük, hogy mégis melyik modell leköszönése indíthatta be ezt a folyamatot. Bár meglepődnék, ha az Ineos Grenadierre ránézve a legtöbbek számára nem lenne egyértelmű, de álljon itt feketén fehéren: az előző generációs, legendás Land Rover Defender búcsúzása hagyott olyan mély nyomokat Sir Jimben, hogy ezért egy új gyártót alapított.

A képek nem tudják teljesen visszaadni a helyzet komolyságát - galéria

„De hát ott az új generációs Defender!” – mondhatnák sokan jogosan, de azt nehéz lenne tagadni, hogy a a Land Rover bár megőrizte a kiváló terepképességeket, azért a „munkásbakancs” stílust és a funkcionalitást mindennel szemben előtérbe helyező filozófiát egy sokkal inkább kifinomult, már-már luxusba hajló modell váltotta, amely sok korábbi felhasználó tetszését nem nyerte el. Nekik szól az Ineos újdonsága, amelyet olyannyira komolyan gondoltak, hogy a lehető legjobb minőséget képviselő beszállítókkal szerződtek le, a fejlesztést pedig egészen az alapoktól kezdték. A Defenderrel való párhuzam tehát csak szellemi síkon húzható meg, ugyanis a Grenadier egy vadonatúj, a lemezek alatt kifejezetten fejlett, de mindeközben a funkcionalitást, a tartósságot és a megbízhatóságot előtérbe helyező modell.

A fejlesztés során mindent a terepképességeknek és a funkcionalitásnak rendeltek alá, így igyekeztek megtalálni a megfelelő terepszögek eléréséhez szükséges tengelytávot és hasmagasságot, illetve az egész karosszériát úgy alakították ki, hogy a lehető legtöbbet tudja kihozni magából terepen az autó. Mindemellett olyan jól ismert beszállítókkal és partnerekkel dolgoztak és dolgoznak együtt, mint a Magna Steyr, a Tremec (terepváltó), az Eberspacher (kipufogórendszer), a Gestamp (alváz), a Voestalpine (karosszéria), a Recaro (ülések), a Carraro (merev tengelyek), a BMW (motor) vagy éppen a ZF (váltó). Akik egy kicsit is benne vannak az autóiparban, azok tudják, hogy ilyen háttérrel bizony okkal várhatunk sokat egy modelltől.

Kivételes képességekkel rendelkezik a Grenadier - galéria

A kész végeredményre ugyan jövő szeptemberig várnunk kell még – akkor kerül piacra az autó –, de nemrég a Gablini jóvoltából, amely hazánkban is forgalmazza majd az autót, kipróbálhattuk mit tud a Grenadier. Sajnos, mivel prototípusokról van szó, amelyek a külcsínt tekintve ugyan véglegesek, de ahogyan a képeken is látszik, belül még nincsenek teljesen készen, csak a gyári pilóták vezethették a két autót, de talán jobb is volt így, hiszen egy esős napon olyan terepen mutatták meg nekünk mire képes az autó, amelynek ismeretlenül biztosan nem mertünk volna nekimenni.

Egyértelmű, hogy az ilyen próbákon már egy előre letesztelt útvonalon viszik végig az újságírókat, de higgyék el, az így is teljesen nyilvánvaló volt, hogy a Grenadier egy terepen tapasztalt pilótával a józan ész határain belül maradva – bár egy kicsit talán még túl is tudja lépni azokat – gyakorlatilag megállíthatatlan. Persze csodákra az Ineos sem képes, de ne legyenek kétségeink afelől, hogy az egyik legpotensebb szériagyártású terepjáró lesz az újdonság, amely klasszikus formákkal és végtelen praktikummal kínálja majd magát.

Nincs megállás - galéria

Hogy ez számokban pontosan mit is jelent? A Grenadier kétféle karosszériával lesz elérhető: a személyautó és a két- vagy ötszemélyes – utóbbi természetesen az adózási előnyök kihasználása végett született meg – kivitelben is kérhető kisáruszállító verzió ugyanazt a testet kapja, amely 4927 mm hosszú, 1930 mm széles és 2033 mm magas, míg a tengelytávja 2922 mm. Lesz pickup kivitel is, amely hosszabb lesz ennél, és alvázas kivitelben is elérhető lesz majd. A terepszögek a következőkképp alakulnak: elöl 37,9, hátul 38,8, a rámpaszög pedig 27,9 fok.

Alapáron egy központi differenciálmű van, de felárért előre és hátra is kérhetünk majd. A traktorok terén jártasaknak ismerős lehet az olasz Carraro vállalat, amelytől az elöl és hátul egyaránt merev tengelyek érkeznek, amelyeket tekercsrugók támogatnak. A rugózás, és így a komfort rövid próbánk során meglepően jónak bizonyult kemény terepen és aszfalton egyaránt. Az önsúly persze a komoly technikának „hála” a 2,5 tonnát is meghaladhatja, míg a vontatni 3,5 tonnáig képes az autó.

Ilyen lesz a sorozatgyártású utastér - funkcionális és hangulatos

A gyáriak külön kiemelték, hogy a Grenadiert a fokozott igénybevételhez tervezték, így például a BMW-től érkező erőforrások teljesen saját fejlesztésű hűtőrendszert kaptak, amellyel sivatagi körülmények között, maximális terhelés mellett sem melegedett túl az autó – az olaj és a váltó is külön hűtőt kapott. Ha már szóba került a motor: az Ineos a BMW soros hathengeres erőforrásait vásárolja meg a Grenadierhez. A B58 kódjelű benzines 285 lóerőt és 450 Nm-es csúcsnyomatékot, míg a B57-es dízel 249 lóerőt és 550 Nm nyomatékot kínál.

Mindkét verzióba beleülhettünk és a kellemes – de persze a terepjáróságnak megfelelően nyersebb – orgánum mellett nagyon meggyőző teljesítménnyel tud szolgálni a bajoroktól érkező két egység. Mindkét hajtáslánc esetében ugyanaz a nyolcfokozatú ZF automata váltó kapott szerepet, amely a BMW autóiban is hozzá van társítva ezekhez a motorokhoz.

Belül még nem a végleges utastér volt a prototípusokban - galéria

Apró érdekesség: az utastérben a németek autóiból ismerős váltó-előválasztó kar nem azért került be az Ineos autójába is, mert BMW motorral van szerelve, hanem azért, mert ezzel szállítja alapból a ZF, és egy egyedi megoldás lefejlesztése eurómilliókba került volna. Persze egy ilyen méretű, valóban komoly projekt esetén akár fel is róhatnánk, hogy nem fizették meg ezt az összeget, ám így, hogy egyébként is BMW motorok hajtják az autókat, egyfajta tisztelgésnek is vehetjük, hogy megmaradt a bajorok autóiból ismerős egység.

Az utastérről egyelőre nemigen tudunk nyilatkozni, hiszen a prototípusok még nem voltak teljesen szériakészek, de az dicséretes, hogy gyakorlatilag minden funkció dedikált kezelőszerveket kapott. Apropó, az autót tervező Toby Ecuyer egyébként építész, és korábbról autós tapasztalata egyáltalán nem volt, így szabadon csapongott, és az utastér esetében a repülők és a hajók egyaránt inspirálták. A kezelőszervek megosztása egyébként logikus: alul az autó belső, mondhatni kényelmi funkcióit, míg a felső tetőpanelen a terepjárással kapcsolatos funkciókat kapcsolhatjuk, és ide kerültek a segédáramkörök kapcsolói, melyek komfortos és egyszerű kezelést biztosítanak az utólag ezekre az elővezetékelt áramkörökre rákötött kiegészítőkhöz, mint például egy csörlő vagy külső világítás.

Úttalan utakra tervezték - galéria

A kényelemről igazán jól tartó és komfortos, nem mellesleg kopás, folt- és vízálló Recaro ülések gondoskodnak. A gyáriak a lehető legkevesebb elektronikát szerették volna beépíteni a megbízhatóság jegyében, de az olyan kényelmi extrák azért így sem maradtak ki, mint például az ülésfűtés, a kisgyermekesek pedig az ISOFIX rögzítőpontoknak is örülni fognak. A középkonzol tetején csücsülő hatalmas, 12,3 colos érintőképernyő egyébként számtalan olyan funkciót biztosít, amely a terepen nagy segítséget jelent – például mutatja az autó dőlésszögét. Emellett részint a műszercsoport szerepét is betölti, ugyanis a jobb kilátás érdekében a kormány mögé csak egy apró kijelző került.

Természetesen Android Auto és Apple CarPlay is elérhető lesz, illetve az igazi kalandvágyó vezetők számára a Pathfinder Off-Road Navigation rendszer lehetővé teszi, hogy útvonalpontokon keresztül programozzák, kövessék és rögzítsék az útvonalukat, amikor nincsenek útjelző táblák vagy keréknyomok a láthatáron. Az opcionális üveg tetőpanelek billenthetők vagy teljesen eltávolíthatók.

Ide kerültek a terepes funkciók - galéria

A praktikum jegyében az utastérbe tömlővel locsolható gumipadló, leeresztőcsavarokkal, valamint fröccsenésálló és letörölhető kapcsolóberendezés- és műszerfalfelületek kerültek, míg egy opcionális tápegység 2000 wattos váltóáramú átalakítóval biztosítja az elektromos szerszámok és berendezések tápellátását. Mindemellett hatalmas csomagtér és rengeteg hasznos tárolórekesz várja a vásárlókat – a kétszemélyes áruszállító változatba még egy EUR-raklap is belefér.

Az Ineos autós leányvállalata, az Ineos Automotive egyébként igazi nemzetközi cég, hiszen míg az alapító angol, addig a tervezés Németországban, a gyártás pedig Franciaországban – igaz, gyakorlatilag a német határon – zajlik majd. A Grenadier egyébként Hambachban készül majd, ugyanis az Ineos egy az egyben átvette a Mercedes-Benz ottani gyáregységét – így tulajdonképpen a továbbra is készülő elektromos Smart modelleket és rengeteg egyéb alkatrészt most papíron az Ineos gyártja a németek számára.

Nyilván előre kiőróbált útvonalon mentünk, de így is igazán meggyőző volt

A gyáriak olyannyira komolyan gondolják a Grenadiert, hogy már fejlesztik a hidrogénes változatot is. Hogy miért nem akkumulátoros? Egyrészt azért, mert az anyavállalat igen komoly szerepet tölt be a hidrogénpiacon, másrészt pedig azért, mert az akkuk hatásfoka a fokozott igénybevétel mellett sokkal nagyobb mértékben romlik, így még egy piacvezető méretű akkumulátor mellett is szinte lehetetlenné téve az autó használatát. Persze jelenleg a hidrogénutánpótlás sem megoldott, de az Ineos szerint ez könnyebben megoldható feladat, és a gyors utántöltés elengedhetetlen.

A pontos árak egyelőre nem ismertek, de annyi biztosnak tűnik, hogy a legolcsóbb változathoz bőven 20 millió alatt hozzá lehet majd jutni, és a Gablini csoportnak köszönhetően hivatalos forrásból is megvásárolhatják majd a magyar ügyfelek – állítólag már most meglepő érdeklődés mutatkozott az autó iránt, persze a megfelelő körökben. Mindenesetre jövő őszig várnunk kell a piaci bevezetésre, de amint lehet rögtön vallatóra fogjuk majd a tesztautót – alig várjuk!

Jövő szeptemberben érkezik, és a hírek szerint megtalálta a célközönségét

A hungaroringi eseményen készült lenyűgöző külső fotókat Mosoni Péternek köszönhetjük, akinek további lélegzetelállító munkáit a Facebookon és az Instagramon is megtalálhatják!