Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

 

Három különböző motorral állt rendelkezésünkre a menetpróbán a Citroën DS4, ezeket rendre ki is próbáltam. A leggyengébb verzió az 1,6 literes, 112 lóerős, 270 Nm-es csúcsnyomatékú (pillanatnyi túltöltéssel 285 Nm) HDi volt, melynek dinamikájára egcsöppet sem lehet panasz, a város forgatagát elhagyva sem vall szégyent a franciák kisebbik dízele, ráadásul a hatfokozatú kézi váltóval párosítva az étvágya is meglehetősen A hatsebességes váltókra nem lehet panaszalacsony - 100 km-enként mindössze 4,7 liter gázolajat kér vegyes üzemben a gyári adatok szerint. A következő lépcsőfok a 160 lovas kétliteres dízelmotor volt, amivel szintén nem lehet mellényúlni: kulturált, nyomatékos, alulról is kellőképpen húz, a 8,6 másodperces százas sprintértékből pedig sejthető, hogy dinamikája is figyelemre méltó.

A legfinomabb falatnak viszont kétségkívül a remek 1,6 literes turbós benzines, az 1.6THP 200 lóerős változata bizonyult. Egyrészt egy ilyen stílusú autóhoz inkább benzinmotor dukál, másrészt a BMW-vel közösen fejlesztett hajtáslánc párját ritkítja a kategóriában. A 6-os váltó pontos és precíz, maga a motor pedig szinte tökéletes: teljesítményét egyenletesen adja le, közben nem túl tolakodó, mégis markáns hangjával tesz hallójárataink kedvére.

Hab a tortán

A Citroën a végére egy igazán kellemes meglepetéssel szolgált: kipróbálhattuk a 207 lovasra izmosított aszfaltbetyárt, a DS3 Racing kiadását. A franciák alaposan belenyúltak a dolgokba, Igazi méregzsák a DS3 Racingfinomítottak a kormányzáson, átdolgozták és leültették a futóművet, valamint a belteret is a sportos vérvonalhoz igazították. A kemény sportülések, a karbon betétek és a narancssárga elemek rettentően hangulatossá varázsolják az amúgy sem vérszegény DS3-at, amely ezen formájában még kívánatosabbnak bizonyult.

A slusszkulcs elfordítása és az első méterek, majd kilométerek megtétele sem okozott csalódást: az 1.6 THP motor hangját a kipufogórendszer még morcosabbá varázsolja, amivel a gázpedál játékosabb kezelésére sarkall. Kanyarban szintén nagyobb mosoly kerekedik arcunkon, ugyanis a kemény sportfutóművel a gyors fordulók urai lehetünk, ráaádsul a fenék finom mocorgása további adrenalint szabadít fel. Az élmény makulátlan - a DS3 Racing bizony kívánatos darab...

A mentpróbán az ötgangos váltóval szerelt 120 lovas 1,6 szívó VTi, valamint a két, robtváltóval párosított erőforrás, az e-HDi és a 156 lóerős 1.6THP - talán nem véletlenül - nem tette tiszteletét, pedig utóbbi igazán telitalálat lenne a DS4-ben, azonban az MCP6 névre keresztelt robotváltó miatt már nem ilyen rózsás a helyzet, és manuális egységgel sajnos nem rendelhetjük; ki érti ezt?

Borsos az ára, de a 200 lovas THP a nyerőDicséretére szóljon a DS4-nek, hogy a C4-ből átemelt, és annak egyik fő gyenge pontját jelentő futómű immáron alaposan áthangolva dolgozik alatta. A keményebb rugók illetve nagyobb átmérőjű stabilizátorok megtették hatásukat – a DS4 még az emelt hasmagasság ellenére sem billeg túlságosan, emellett a jelentős alulkormányozottsági hajlamot is sikerült javítani, így kanyarban kiegyensúlyozottabb, stabilabb viselkedést mutat az autó. Szerencsére a keménység nem túlzó, így a kényelmet sem érheti panasz. A kormányzás szintén nem rossz, bár egy kicsit informatívabb, közvetlenebb szerkezetet azért el tudnánk viselni benne.

A végére maradt az árazás, ami gyakorlatilag egy típus életére talán a legnagyobb hatással van. A legolcsóbb kivitelt az 1.6 VTi személyében vihetjük haza; érte kereken 5,5 millió forintot kell leszurkolni, bár nyilvánvalóan nem ez lesz a legnagyobb példányszámban eladott modell. Az étvágytalan 1,6 HDi-t mindenképpen érdemes figyelembe venni, amely az alapot jelentő Design szinten 6,1 millió, míg a bőségesebb Talán a hátulja lett a legszebbfelszereltségű Style változatban 6,7 millió forintba kerül. A 200 lovas 1.6THP csupán a csúcsfelszereltséggel kérhető, és esetében már mélyen a zsebünkbe kell nyúlni: a csúcs DS3-ért papíron legkevesebb 7,9 millió forintot kell otthagyni a kereskedőknél.

Hogy a hétköznapibb gúnyában érkező középkategóriásokkal szemben megéri-e borsos felárát a Citroën újdonsága, inkább a vásárlókra bízzuk, hiszen a hozzáadott értékek itt a minőség mellett sokkal inkább a szubjektivitást célozzák meg, ami pedig gyakorlatilag egyénenként változó tényező. Egy biztos: a DS4 piacra dobásával a franciák egy igazán hangulatos, a stílusra és a minőségre kihegyezett autót alkottak, amely viszonylag új kategóriába érkezett, ahol a szubjektív benyomások sokkal többet nyomnak a latban, mint az ésszerűen meghozott döntések.

Citroën DS4 1.6 Vti THP 155 MCP6  THP 200   Hdi 110 FAP e-Hdi 110 MCP6 Hdi 160 FAP
Lökettérfogat (cm3)  1598 1598 1598 1560 1560 1997
Csúcsteljesítmény (le)  120 / 6000  156 / 6000  200 / 5500  112 / 3600 112 / 3600 112 / 3600
Csúcsnyomaték (Nm)  160 / 4250  240 / 1400  275 / 1700  270(285) / 1750 270(285) / 1750 450 / 1500
Gyorsulás (0-100 km/h)  10,8 mp  9,0 mp  7,9 mp  11,3 mp 11,3 mp 8,6 mp
Végsebesség (km/h)  193 214 235 190 190 212
Váltófokozatok/típus  5, man  6, szekv.  6, man 6, man 6, aut 6, man
Átl.fogyasztás (l/100 km)  6,2 (B)  6,5 (B)  6,4 (B)  4,7 (D) 4,4 (D) 5,1 (D)
CO2-kibocsátás (g/km)  144 149 149 122 114 134
Tömeg (kg)  1205 1284 1316 1290 1300 1320
Hosszúság (mm)  4275 4275 4275 4275 4275 4275
Szélesség (mm)  1810 1810 1810 1810 1810 1810
Magasság (mm)  1523 1523 1523 1523 1523 1523
Tengelytáv (mm)  2612 2612 2612 2612 2612 2612
Csomagtartó térf. (l)  359 359 359 359 359 359
Fordulókör (m)  10,7 10,7 10,7 10,7 10,7 10,7
Alapár (forint)  5.500.000 6.750.000  7.890.000  6.700.000 6.950.000 7.300.000