A Jaguar-Land Rover egyre erősebb jelenlétet építene ki az autópiacon, amiért az utóbbi években sokmindent megtettek a britek. A teljesen megújult, s jelen pillanatokban is reformokon áteső Land Roverek igen kedveltek, ahogy a Jaguar újdonságai is igazán kívánatosak. Ami eddig hiányzott az ugró macskákból, azt most a középkategóriás XE bemutatásával pótolja a gyártó.
Igényes részletek mindenütt - galériaA BMW 3-as sorozat vagy épp a Mercedes-Benz C-osztály ellen ringbe szálló prémium középkategóriás szedán nemzetközi premierjére tegnap este, Londonban került sor, míg az első nagy találkozás a holnap kezdődő Párizsi Autószalonon lesz aktuális. Az újdonságot hamarosan áruba bocsátja a Jaguar, hiszen Európában már az év első felében kapható lesz.
A Jaguar pedig nagyon jól eltalálta az XE-t, ami a képekből is remekül érezhető. Az arányok kellemesek, az összkép pedig bizonyos szín- és felniválasztással sportossá, míg másikkal elegánssá varázsolható. Szép részlet a kupésan ívelő tetővonal és a rövid far, de ennek ellenére a hamisítatlan, hátsókerekes szedánforma kiválóan érvényesül.
A britek ezúttal az ingolstadti kollégák elveit követve az uniformitás ösvényére léptek, értem ezen mindazt, hogy az XE a nagyobb XF szinte minden jellemvonását örökölte, aminek köszönhetően messziről akár össze is téveszthető a két modell. Persze a részletekben, így a hűtőmaszk, a fényszóró vagy épp a hátsó lámpa kialakítását alaposabban vizslatva egyértelmű különbségekre bukkanunk, de a tervezők célja nyilván az volt, hogy az előkelőbb modell miliőjét egy az egyben örökölje az alacsonyabbra pozicionált testvér.
„Az volt a célunk, hogy egy izgalmas, dinamikus formatervet hozzunk össze, ami egyértelműen komoly autó színében tünteti fel az XE-t. A hátratolt utaskabin és az atletikus forma révén az XE szinte álló helyzetben is száguld. Erőteljes hasonlóságok fedezhetőek fel az F-Type és az XE között, ami kiemeli a szürke autók sorából” – mondta Ian Callum, a Jaguar remek ízlésű vezető formatervezője az újdonságról.
Kényelem természetesen hátul is - galériaAz utasteret ugyancsak az F-Type ihlette, ami leginkább a műszerfalon ütközik ki: a jellegzetesen két csőbe húzott órák is innen származnak, de mindeközben már egy teljesen új információs és multimédiás rendszer áll rendelkezésre, ami nagyon égető és fontos lépés volt már a Jaguar részéről. A régi, lassú, sok ponton logikátlan rendszert InControl nevű utódra cserélték a britek, amely természetesen érintőképernyős, 8 hüvelykes kijelzőt kapott.
A gyártó állítása szerint mindez lehetőséget ad a felhasználóknak arra, hogy az Android vagy iOS rendszerű okostelefonjaik alkalmazásait használhassák a számtalan egyéb funkció mellet. Ezek közé tartozik a mind a hét napra előre beállítható klímaberendezés is.
A hátsó fényekben is van egy kis F-Type - galériaAz XE az első olyan Jaguar, ami a gyártó új, moduláris platformjára épült. Ez lehetővé tette, hogy a kocsitest esetében mintegy 75 %-os arányban alkalmazzanak a mérnökök könnyű alumíniumot az acél helyett. Ennek értelmében alumínium alkotja a motorháztetőt, a tetőt, a hátsó sárvédőket és az ajtókat, míg a padló hátsó eleme és a csomagtérfedél hagyományosan acélból készült. A könnyű anyagoknak és az új platformnak köszönhetően az XE a valaha épített legkönnyebb, legmerevebb és legkisebb légellenállású (Cd 0,26) Jaguar szedán egyben. Példának okáért a nehéz, háromliteres, kompresszoros V6-os benzinmotorral szerelt XE S is mindösszesen 1437 kg-ot nyom a mérlegen. Az XE emellett az első olyan Jaguar, amely a hatékonyság érdekében elektromos rásegítésű szervokrománnyal érkezik, a futóműnél elöl MacPherson, hátul kettős keresztlengőkaros megoldással éltek a mérnökök.
A Jaguar XE méreteit tekintve a magasságtól eltekintve valamivel túlnövi a legnagyobb rivális 3-as BMW-t, hiszen 4672 mm hosszú, 1850 mm széles és 1416 mm magas, miközben tengelytávolsága 2835 mm hosszúra nyúlik. Az új platformhoz pedig új motorcsalád dukál, amit a Jaguar az Ingenium moduláris motoroknak köszönhetően az XE-ben meg is valósíthat.
Belépő 163 és 180 lóerővel - galériaAz első fecske a kétliteres, turbós négyhengeres dízelmotor lesz, amelynek 163 lóerős teljesítménye és 350 Nm maximális forgatónyomatéka mellé mindösszesen 3,7 literes fogyasztást ígér a gyártó. Az erőforrás beszálló szintje egyébként adózási okokból hozza a manapság már csak átlagosnak nevezhető literteljesítményt, az egység a következő lépcsőben 180 lóerő és 430 Nm leadására képes.
Lehet sportos is a hangulat - galériaA benzines palettát a kétliteres, 200 lóerős turbómotor nyitja, amely 280 Nm nyomatékot szolgáltat. Erre tesz rá egy lapáttal ugyanezen erőforrás izmosabb kivitele, amely 240 lóerőt és 340 Nm-t tud felmutatni. Miközben a dízelek rendelhetőek hatfokozatú kézi váltóval, ezek az erőforrások már alapból nyolcfokozatú, bolygóműves automataváltóval közösködnek. Egyelőre csak hátsókerékhajtással elérhető az XE, azonban a későbbiekben bizonyos motorokhoz az összkerékhajtás is megérkezik a kínálatba.
A legizgalmasabb hajtáslánc az XE S háromliteres, V6-os, kompresszoros benzinmotorja, ami a sportos verzió motorházteteje alatt 340 lóerő és 450 Nm leadására képes. A hathengereshez nyolcfokozatú automataváltó kapcsolódik, amivel mindösszesen 5 másodperc alatt gyorsulhat százra az újdonság, míg csúcssebességét az elektronika limitálja 250 km/h-ra.
A motorpaletta még ennél is szélesebb lesz, de a későbbi erőforrások bejelentésére csak a következő hónapokban kerül sor. Az Egyesült Királyság területén egyébként már a holnapi premier után felvesznek rendelést a típusra, azonban a hazai rendelhetőségre még várni kell. A briteknél egyébként 11 millió forintnak megfelelő valutáért lehet beleülni a legolcsóbb XE-be, amely a konkurenseknél hajszálnyival drágább árat a német ellenfelekhez mérten jobb felszereltséggel kompenzálja. Nálunk a fokozottabb adóterhek miatt van esély, hogy valamivel drágább lesz a modell.







