Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Porsche érdekes módon Pekingben leplezte le legfrissebb sportmodelljét, a vadonatúj 718 Cayman-t, amely az eddigi ’sima’ Cayman sorozatot váltja és természetesen a nemrégiben leleplezett 718 Boxster ikertestvére. A recept ugyanaz, mint a 718 Boxster esetében volt, vagyis egy ráncfelvarrásról van szó, azonban mivel a teljes motorpalettát lecserélte a Porsche, ennél többről beszélhetünk.

Pekingben debütáltak a turbós 718 Cayman modellekIgen, pontosan az történt, amire gondolnak: az eddig kizárólag 2,7-3,8 liter közötti szívó hathengeres boxerekből álló palettát az új négyhengeres, de szerencsére továbbra is boxer elrendezésű turbómotorok váltották. És ami a legszomorúbb: a fantasztikus Cayman GT4, ami részben a 911 GT3 technikáját örökölte és a piac egyik legértékesebb, legélvezetesebb sportautójának tartja a szakma, az újdonságok érkezésével elbúcsúzott a kínálatból, akárcsak a GTS változat, bár utóbbi vélhetően a turbós 718-asokból is rövidesen felbukkan.

A két kipufogó a 350 lovas 718 Cayman S-t jelziA kínálat tehát akárcsak a 718 Boxster esetében, a 718 Caymannál is kéttagú: adott egy ’sima’ és egy ’S’ kivitel – mindegyik hátsókerékhajtású, és mindegyiknél hatfokozatú kézi váltó jár szériában, felárért pedig hétgangos duplakuplungos PDK-t is kérhetnek a vásárlók, akár Sport Chrono sportcsomaggal és így rajtautomatika funkcióval kiegészítve. A teljesítmények teljes mértékben megegyeznek a 718 Boxsterrel, vagyis az alapmodell 2-literes turbós négyhengerese 300 lóerőt és 380 Nm-t állít csatasorba, míg a 718 Cayman S 2,5 literes erőforrása 350 lóerőt és 420 Nm-t ’tud’ – utóbbi különlegessége különben a változó geometriájú turbófeltöltő, ami a benzines turbós autóknál nagyon-nagyon ritka, eddig a Porsche 911 Turbo különlegessége volt. Eddig különben 275 illetve 325 lóerőt teljesítettek a Caymanok, úgyhogy a turbó révén a kisebb motorok ellenére mindkét esetben 25-25 lóerőt szedtek fel, a csúcsnyomaték pedig még nagyobb mértékben, akár 90 Nm-rel növekedett.

A kézi váltó szerencsére megmaradt - galériaA tömegadatok és így a menetteljesítmények között is teljesen döntetlen a helyzet a Boxsterrel: az alap 718 Cayman üresen 1335 kilót nyom, az ’S’ pedig 20 kilóval nehezebb, míg a PDK váltók ennél többet, 30 kilót adnak hozzá a tömegekhez, viszont villámgyors kapcsolásaik révén így is gyorsabbak kicsit a PDK-s 718-asok, mint a kézi váltósok. A 0-100 km/h-s sprintet az alapmodellek a kivitel függvényében 4,7-5,1 másodperc között képesek abszolválni, végsebességük pedig 275 km/h, míg a 718 Cayman S-ek pont 0,5 másodperccel gyorsulnak jobban, végsebességük pedig 10 km/h-val több. A négyhengeresekkel a gyáriak szerint persze a fogyasztás csökken, vegyesben 6,9-7,4 illetve 7,3-8,1 l/100 km-re (PDK-kézi váltó).

17 millióért immár 300 lóerőt ad a Cayman - galériaA dupla csomagtartó (elöl 150, hátul 275 liter) maradt a régi, akárcsak a 248 centis tengelytáv és a 4,38 méteres hossz, a beltér viszont részben megváltozott, friss extrák és új kárpitok kerültek a kínálatba. A futóművet az új motorokhoz hangolták a tervezők, a fékek pedig a nagyobb teljesítményhez igazodnak: az alap Cayman-ok a korábbi S-modellek fékeit, az S-ek pedig a 911 Carrerák fékeit kapták meg. Az új 718 diáznvonalhoz igazodva újak a lámpák és a lökhárítók, valamint nagyobbak az oldalsó légbeömlők. Végül, de nem utolsósorban helyreállt a világ rendje: végre olcsóbbak a Caymanok, mint az azonos konfigurációjú Boxsterek, mégpedig körülbelül 650 ezer forinttal. Ez azt jelenti, hogy az új Porsche 718 Cayman bruttó hazai alapára 17 millió forint körül lesz, a 718 Cayman S pedig alulról fogja súrolni a 20 milliót.