Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Euro NCAP az év végére egy hatalmas csokorral készült számunkra, ugyanis nem kevesebb, mint 15 autót törtek össze a szakemberek. Mondanunk sem kell, a próbára tett modellek szinte az összes kategóriát átívelik, és sajnos az elért eredmények között is vannak igencsak szomorúak – még, ha a legtöbb autó jól is teljesített.

A rengeteg újdonságra való tekintettel csapjunk is a közepébe: a szervezet próbára tette a Renault két vadonatúj modelljét, a Talismant és a Mégane-t is, melyek a gyártó hagyományainak megfelelően megkapták a maximális, ötcsillagos értékelést. Minden szempontból sikerült jó eredményeket elérnie a két típusnak, ugyanakkor érdekesség, hogy a felnőttek, a gyermekek és a gyalogosok védelmére is hajszálnyival jobb osztályzatot kapott a kisebbik francia, míg a középkategóriás egyedül a biztonsági asszisztensek terén tudott felülemelkedni.

Biztonságos az új Mégane is

Maradva a párosoknál, az Euro NCAP összetörte az új Kia Sportage-t és Optimát is. Ezek szintén öt csillagot érdemeltek, és minden szempontból kielégítőnek bizonyultak. Két BMW-t is összetörtek a szakemberek, méghozzá az új generációs X1 és a kissé már öregecske Z4 képében. Míg előbbi minden szegmensben átlag felettit nyújtva kapta meg a maximális 5 csillagot, addig utóbbi igencsak leszerepelt a maga háromcsillagos eredményével, mely a biztonsági asszisztensek szűk kínálata mellett a felnőttek és a gyermekek védelmére kapott 70% alatti értékelésnek köszönhető.

A Jaguar újdonságai szintén jól vizsgáztak: a nagyrészt alumíniumból készült XE és XF egyaránt öt csillagot kapott, melyet a minden téren kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetnek – egy kategóriában sem kaptak 80%-nál rosszabb értékelést, míg a felnőttek védelmére 90% feletti eredményről beszélhetünk. A prémium kategóriában még a Mercedes-Benz GLC, a Lexus RX szerepeltek, természetesen mindkét esetben ötcsillagos végeredménnyel: ők is a felnőtteknek nyújtják a legnagyobb biztonságot, de esetükben a biztonsági asszisztensek 80% alatt teljesítettek.

Jól teljesített a Sportage

A Renault Mégane mellett egy másik új kompakt is szerepet kapott a legutóbbi teszteken: az Opel Astra szintén megütötte az ötcsillagos mércét, méghozzá a francia ellenfélhez igencsak hasonló eredményekkel. Ha már alsó-középkategória: a felpumpált Mini Clubmannek a 90%-os felnőtt védelem ellenére csupán 4 csillagot sikerült elérnie a szervezet tesztjein, melyet a minden más szegmensben tapasztalt 70% alatti értékeléseknek köszönhet.

Vele szemben a Mercedes A-osztály alapjaira épülő Infiniti Q30 könnyedén hódította el mind az 5 csillagot – a 91%-os gyalogosvédelmet pedig külön is ki kell emelnünk. A Nissan Navara 4 csillagot érdemelt a szakemberek szerint, ami nem is csoda, hiszen az utasok és a gyalogosok védelmére hajszállal 80% alatti értékeléseket kapott, míg a biztonsági asszisztensek tekintetében 70% alá csúszott a mutató.

Hamarosan hozzánk is érkezik a jól teljesítő X1

Végül, de nem utolsó sorban az Euro NCAP az igencsak öreg Lancia Ypsilont is elővette, ami igencsak lesújtó, mindössze 2 csillagos értékelést kapott. Ez leginkább a felnőttek védelmére kapott mindössze 44%-nak köszönhető, de a biztonsági asszisztensek terén elért 38% is elkeserítő. A szervezet tehát ezúttal is kitett magáért, és bár értékelésével lehet vitatkozni, egyelőre mégis ők szolgáltatják az egyik legjobb összehasonlítási alapot, így mindenképpen figyelembe kell vennünk az eredményeiket - honlapjukon egyébként a részleteket is megismerhetik.