
Az autós multimédiás rendszerek egyre inkább haladnak a teljes okostelefonos integráció felé, amit természetesen nem ellenzünk, sőt! Míg mobil eszközeinken már rendkívül fejlett funkciókkal és kifejezetten jó kezelhetőséggel találkozhatunk, addig az autózás világában még mindig sok márkánál idejétmúlt rendszerekkel kell megbarátkoznunk. A Volvo éppenséggel nem tartozik ezek közé, de a svéd gyártó mégis úgy érezte, ideje találni egy olyan partnert, akinek segítségével igazán nagy dolgokat vihetnek végbe ezen a területen – így esett a választásuk a Google-re.
A Volvo multimédiás rendszere már eddig is a legfejlettebbek közé tartozott, még ha érte is némi kritika azért, hogy mindent a méretes érintőképernyős rendszerbe integráltak. A számítástechnikai óriás segítségével azonban ezek után minden szempontból az egyik legtöbb funkciót felvonultató megoldást tudhatják majd magukénak a svédek, amihez reményeink szerint egyszerű és logikus kezelőfelület csatlakozik majd. Az Android alapú új szoftver célja természetesen a minél szélesebb körű okostelefonos integráció lesz.
A meglévő rendszerre is jön egy frissítés
Az egyezség kapcsán a Volvo kutatásokért és fejlesztésekért felelős vezetője, Henrik Green is megszólalt: „egy fontos stratégiai lépést tettünk azzal, hogy partneri kapcsolatba kerültünk a Google-lel. A Google platformja és szolgáltatásai növelik majd a felhasználói élményt, miközben az Android rendszer nagyobb rugalmasságot kínál majd fejlesztői szempontból. Az új rendszer megjelenésével egy lehetőségekben gazdag alapot kapunk, miközben megőrizhetjük a Volvo ikonikus kezelőfelületét. Több száz népszerű alkalmazást kínálunk majd, és a legjobb integrációs lehetőségeket ebben a szegmensben.”
A navigációs képességek fejlődhetnek a legtöbbet
A Volvónál nem csak az alkalmazásokból profitálnának, hiszen az Androidnak köszönhetően még gyorsabb működést és rugalmasságot kaphatunk majd. Nem csak a svédek részéről öröm a megegyezés: „nagy örömünkre szolgál ez a partnerség, amivel az Android a következő generációs autós rendszerek alapja lehet” – mondta Patrick Brady, az Android rendszer fejlesztéséért felelős vezető.
A meglévő rendszer újdonsága az úgynevezett helyi keresés lesz
A Volvo azok számára is szolgált meglepetéssel, akik már megvásárolták legújabb modelljeiket, ugyanis hamarosan érkezik egy frissítés a Sensus rendszerhez, amely olyan új funkciókat tartalmaz majd, mint például a helyi keresés – ez tehát leginkább a navigációra helyezi majd a hangsúlyt, de a vadonatúj rendszer esetében is talán ez a funkció profitálhat majd a legtöbbet.
