A sebességkorlátozásoknál nagyobb dolgokra méretezték
Volvo V60 - galériaA V60-nak azonban van még egy előnye a Focus-szal szemben, az ugyanis éppen abban az 1500-2000 közötti ablakban gyengélkedik, küszködik, és erőlködik, ahol a rövid áttételeknek köszönhetően használni kívánnánk, így aztán szívünk szerint mindig valahol két fokozat között haladnánk vele. Városi forgalomban például negyedikben is alig érjük el az 1500-as fordulatot, ahol még igencsak remeg a motor, ami visszaváltva persze már ’ugrana’, ez esetben viszont oda az áhított takarékoskodás. A karakterisztika ilyen jellegű hektikussága messzire elkerüli az áttételeiben is megegyező Volvót, ami egyenletesen adja le teljesítményét, s ezáltal a mérési eredményeket is megcáfolva tűnik dinamikusabbnak.
A Volvo egyik legerősebb pontja éppen a váltó
A Focus egysége veri a kategóriátA teljesítmény optimális kihasználásában mindkét esetben segítségünkre van a hatfokozatú kézi váltó, ami a Fordban átlagon felüli kapcsolási érzettel, pontossággal és határozottsággal szolgál, míg a V60 esetén őszintén szólva a legjobb dízelmotorral párosított manuális egységgel ügyeskedhetünk, amivel valaha dolgom volt: erőigénye éppen a kelletlenül puha és a férfiasan határozott közötti arany középutat képviseli. Ugyanezen megállapítások elmondhatóak a kormányzásra is, hiszen a Focus szerkezetének közvetlensége jól teljesít, ám a Volvo három fokozatban állítható ellenállásával nem veheti fel a versenyt. Rendkívül dicséretes ötlet ez, hiszen könnyedén vágyhat a család férfi tagja erős ellenállásra, míg a gyengébbik nem képviselői egyujjasan könnyed kezelhetőségre, mégsem kell senkinek kompromisszumot kötnie.
Ideális kompromisszumot képvisel a futómű is
A futómű hangolását szintén ügyesen találták el a gyáriak. A felfüggesztés mindkét autóban sportosan feszes, mégsem rázósan merev, miközben nem hajlamos a felütésekre sem, így minden körülmények között biztonságosan és kényelemben utazhatunk. Vezetéstechnikai trénerünktől és tapasztalatinkból is tudjuk, hogy az ötajtós típusokból épített kombik mindig kiszámíthatatlanabbul viselkednek őseiknél, s ezt a Focus kapcsán volt alkalmunk újfent megtapasztalni.
Míg korábban örömódát zengtem a Ford kanyarodási képességeit illetően, addig ezúttal intenzív alulkormányozottsági hajlamot tapasztaltam, ami hirtelen felülkormányozottságba képes átcsapni, így téve próbára téve az utasok idegrendszerét, és a villámgyors menetstabilizálót egyaránt – igaz, mindebben a Hankook száraz aszfalton csapnivalóan teljesítő abroncsainak is szerepe lehetett.
Harapósabb motorral igazi nagymenő lenne a szerpentinen
A Volvo ezzel ellentétben kiegyensúlyozott semlegességről tesz tanúbizonyságot, hiszen nyoma sincs az orr túrási hajlamának, vagy a far kicsapongásának. Mindehhez hozzátenném, hogy bekapcsolt menetstabilizálóval mindkét típus maximálisan biztonságos, valamint provokációra is gyorsan reagáló, és rendkívül stabil. A megfontolatlan előzésekben persze nem segít felesleges erőtartalék, ám a hétköznapokban remekül helytállnak a kis dízelek. Hiába kiváló azonban kormányzás, a váltó, a futómű, a kanyarvadászatban nem tesztünk tárgyaival teszünk jó lóra, hiszen Mindkét autó a béke szigetekigyorsításokra nincs bennük elegendő erő, és sohasem eléggé hirtelen a gázreakciójuk sem.
Tesztautóink erénye nem is a száguldozásra való hajlam, sőt, érzésem szerint nem is az üzemanyaggal való végtelen takarékoskodás, hanem az a felhőtlenül nyugodt légkör, ami belőlük árad. Az ajtókat becsukva ugyanis elhihetjük, hogy egy-egy páncélszekrény vastag falai védenek minket a külvilág minden zajától, miközben a vezetőt segítő rendszerek egész garmadája magasodik fölénk, így nyújtva olyan biztonságérzetet, amit földi létünk során korábban legfeljebb csak kilenc hónap erejéig élhettünk át.
Amikor minden kötél szakad
Több szem többet látSok olyan levelet kapunk, melyekben Olvasóink az asszisztens rendszerek fontosságát vitatják, s be kell vallanunk, hogy sokáig annak ellenére is a szkeptikusok körét gazdagítottuk, hogy többen ’civilben’ is a közlekedésbiztonsági téma művelőinek számítunk. Igaz az is, hogy a fokozott önbizalom a figyelem lanyhulását okozza, de az is elmondható, hogy egyetlen elkerült, megakadályozott incidens a beruházás azonnali megtérüléséhez-, ne adj’ Isten, emberéletek megmentéséhez vezet. Márpedig tegye fel a kezét az, akinek a hétköznapjaiban élettől elrugaszkodott szituáció, hogy határidő előtt 36 órát töltsön az irodában, hogy aztán dekoncentráltan, hulla fáradtan üljön a volán mögé.
A jót könnyű megszokniKi ne siethetne egy tárgyalásra úgy, hogy ne legyen türelme a precíz parkolásra, vagy kit nem hívhatnak a táborozó, külföldön dolgozó gyerekei azzal, hogy azonnal hozza őket haza. Normál körülmények között persze mindenki nagyon ügyes, és profi pilóta, de normál körülmények között nincsenek frontális-, ráfutásos balesetek, és nincsenek autópályás leszorítások, gyalogosgázolások sem. Ezekben a helyzetekben pedig életmentőek lehetnek azok az asszisztens rendszerek, amik mind a Volvóban, mind a Fordban kiválóan teljesítenek.
A jót pedig könnyű megszokni, így ha nem is támaszkodunk minden esetben az adaptív tempomatra, vagy éppen a holttérfigyelőre, nem gondolnám, hogy a Ford parkolási segédjének próbatétele után bárkinek is kedve lenne önállóan manőverezni. Régen volt, hogy utoljára gyermeki lelkesedéssel, tátott szájjal figyeltünk volna bármilyen technikai újítást, de a magától kormányzó autó látványa finoman szólva is lenyűgöző, ráadásul a rendszer gyorsabb, precízebb, és pontosabb a legtöbb emberi lénynél. Sajnálatos tény, hogy a többi közlekedő nincs felvértezve ilyen megoldásokkal, így azt a Ford tulajdonosai sem mondhatják el, hogy az alig 10.000 km futásteljesítményű autónak lett volna sérülésmentes karosszériaeleme.
Fel kellett kötnie a nadrágját
Be kell, valljam, hogy kissé tartottam ettől a teszttől, mert féltem, hogy a lényegi különbségekre nehezen deríthetünk fényt. Tudtam azt is, hogy ha az első pillanatban nem győz meg a jóval drágább Volvo, akkor az összehasonlítás a Ford egyértelmű fölényével zárul, így a kontraszt jobb kiemelése érdekében egy percet sem késlekedhettünk az ülésváltással. Ha csak egy ebédszünetet beiktattunk volna, nem mertem volna kijelenteni, hogy a váltó, a kormányzás, a futómű hangolása, vagy éppen az általános anyag-, és összeszerelési minőség terén is jobb a svéd versenyző. Azt persze nem állíthatom teljes magabiztossággal, hogy mindezek összessége megéri a típus tetemes felárát, de ezúttal is érvényes az örök igazság, hogy "az egész több mint a részek összege", azaz a sok kis apróság végül egy olyan egységgé áll össze, amitől egyértelműen jobb a közérzetünk.
Az ésszerűség mellette, a szív ellene szól
Hiába mondja hát a józanész, a papírforma, vagy minden gazdasági megfontolás, hogy beérhetjük a Forddal, legbensőbb énünk mégis szinte üvölt a fejünkben: ”Válaszd a Volvót!” Az pedig, hIgencsak megpirongatta a Volvótogy a szívünkre, vagy az eszünkre hallgatnunk, nyílván mélyebb filozófiai kérdés annál, minthogy azt egy teszt tárgyalásában kellene boncolgatnunk.
A Focus bizony becsülettel helytáll a V60-nal szemben, bizonyítva, hogy időnként tovább is nyújtózkodhatunk, mint ameddig a takarónk ér, hiszen a Volvóval alig kapunk többet egy jelvénynél, aminek oka pedig az, hogy az érzékelhető különbségek egyrészt erősen szubjektívek, másrészt forintosított értékre nehezen lefordíthatóak. Az 1,6 literes dízelmotor azonban egyértelműen a hétköznapokban is jó társunk lehet - már amennyiben végtelenül unalmas emberek vagyunk.
Most ésszerű érvekkel tehetünk az unalom ellen
Noha jómagam is az átlagemberek átlagosnál is átlagosabb kasztját gazdagítom, a hétköznapokból való kiszakadásra mégis megragadom az autózással adódó lehetőségeket. Így, ha sorstársukként megengednek egy apró jó tanácsot, akkor Önök is messzire elhajítják maguktól azt a gondolatot, hogy a dízelmotorok jobban kihasználhatóak, vagy a jelen gazdasági környezetben kedvezőbben üzemeltethetőek benzines társaiknál. A következő sorokat így legfeljebb évi 40-50.000 kilométeres futásteljesítmény, illetve az autózás élményének teljes semmibevétele mellett tessék figyelmen kívül hagyni.
Ford Focus - galériaAz 1,6 literes benzines turbómotorok mindkét gyártónál 150 lóerős teljesítménnyel szolgálnak, aranyat érő élményautókat varázsolva a mindennapok szürkeségébe simuló modellekből. Főleg, mert korábbi méréseinkből is tudjuk: bizony semmi különbség köztük és a 180 lóerős variánsok között: mindkét modell teljesítménye a felsőbb érték felé tendál. A Fordnál pillanatnyilag 425.000 forintos kedvezményt kapunk a Focusra, s a 150 lovas benzines (5,87 M Ft-tól) árelőnye az ajándék extrákkal, széria start-stop rendszerrel végül 580 ezer forintra duzzad, mindemellett sokkal-sokkal jobb menetteljesítményeket, és magasabb kulturáltságot nyújt.
Ugyanez elmondható a Volvo esetében is, ott azonban az szól a benzines mellett, hogy a V60 esetében egyedül a 7,45 millió forintos alapáron kínált DRIVe változatnál esünk el a kerek egymillió forintos kedvezménytől. A T3 modellhez (7.060.000 Ft) már csak az Ocean Race csomagot ajánlhatjuk tiszta szívvel, hogy egy valóban remek autót tudhassunk magunkénak, az említett kedvezménnyel így összesen 8.180.000 forint ellenében.
Kapcsolódó tesztjeink
Ford Focus 1.6 EcoBoost 150 teszt - Életvidám tucatautó
Ford Focus 1.6 SCTI Turnier teszt - Digitális bástyák közt
Ford Focus sedan 1.6 TDCI teszt - Ne féljünk az újtól
Ford Focus vs. Opel Astra összehasonlító teszt - Presztízskérdés
Volvo S60 T4 R-Design Powershift teszt - A legkeményebb fagylalt