Talán nem túlzok, amikor azt írom, hogy a fekvőrendőr a közlekedésmérnök szakma legdurvább bosszúja. Már maga az elnevezés is meglehetősen agresszív, hiszen összemosódik szegény rendőrrel, akinek aztán semmi köze nincs az egészhez. Ráadásul ez a bizonyos szó azt sugallja, hogy a rendőr még az úton fekve is csak bosszúságot okoz.

A forgalomlassító küszöb gombamód szaporítható a már meglévő aszfaltcsíkon

Persze meg lehet érteni a közlekedésmérnököket is, akiket egyfolytában azzal bombáznak, hogy találjanak ki hatékony megoldásokat a szabályok betartatására. Szerencsétlenek kezdetben úgy gondolták, majd kidolgoznak egy szabálykódexet, a KRESZ-t, meg kiraknak táblákat, útburkolati jelzéseket a közlekedőknek, akik józanul használják majd a rendszert. Aztán mikor ez már nem működött, szinte az autózás kezdetén feltalálták a jelzőlámpát is, naivan azt gondolva, hogyha színes izzók majd jól belevilágítanak a sofőr szemébe, arra tán jobban reagál.

Később építettek traffipaxot, riogatva azokat, akiket legalább a büntetés elrettent - de ez sem hozott átütő sikert. Végül jött a nagy felfedezés az 1970-es években, hogy fizikai korlát kell, amin egyszerűen nem lehet gyorsabban áthajtani, és kigondolták az autóban függőleges irányban „lengést keltő” szerkezetet, a fekvőrendőrt, vagy más néven sebességcsökkentő bordát. Majd megjelentek a hosszú küszöbök, illetve a fekvőrendőrök nyújtott változatai, a csomópontok felületének különböző emelései.

Közlekedésmérnök nirvána, avagy a szintemelések kavalkádja

A fekvőrendőröket - teszem hozzá, joggal - azért utáljuk annyira, mert amellett, hogy kikényszerítik a sebességcsökkentést, kínozzák a lassan haladó, szabálykövető sofőröket is, no meg a velük huppanó járműveiket. És mivel a találmány úgy működik, mint egy inverz úthiba - egy fordított kátyú -, vagyis „alaptulajdonsága a zavarás”, sokan azt gondolják, hogy kialakítását, telepítését el sem lehet rontani. Pedig számos apróságra kellene figyelni, hogy a kulturált kiépítés legalább látszatra teljesüljön.

Lerágott csont, hogy a fekvőrendőrt és mutánsait megfelelő geometriával kell kialakítani. Ez azért fontos, hogy a kívánt forgalomcsillapítás a minimális zavarás mellett valósuljon meg. Az útügyi előírások, tervezési útmutatók meg is határoznak mindenféle méretet. Ám az élet kicsit máshogy működik, hisz’ ezeket a fránya fekvőrendőröket az esetek többségében nem egybeaszfaltozzák, hanem térkövekből alakítják ki, utólag építik, aminek az a következménye, hogy sok esetben megsüllyed körülöttük az aszfalt. Vagyis terv szintjén többségük talán elfogadható lenne, viszont az évek során a peremeknél súlyos centikben mérhető, már-már a Kárpát-medencét megszégyenítő horpadások keletkeznek, amik aláaknázzák a használhatóságot.

Az ábrán méretezett, de vajon a valóságban is?

Aztán fontos tényező a fekvőrendőrök száma is. Vannak olyan elvetemült úttervezők, akik nem elégednek meg azzal, hogy a sofőrök túlnyomó többségét lelassítsák, amolyan biztos, ami biztos alapon jó sűrűn megszórják az adott útszakaszt ezekkel a bosszantó huppanókkal, hogy a benzinpazarlóan egyfolytában gyorsítgatóknak se legyen ám jó.

Ha lombba öltözik a fasor, a figyelmeztető tábla is eltűnik

A geometria és a mennyiség mellett érdemes foglalkozni a láthatósággal és a helyi körülményekkel is. Ugye milyen jó lenne, ha táblával hívnák fel a figyelmet a közelgő „veszélyre”?! Mert alapvetően nem rossz megoldás a más színű burkolat, csak havas úton, vagy olyan környezetben, ahol a fák lombja sejtelmes árnyjátékkal szinte tökéletesen leplezi a fekvőrendőrt, ott nem elég a színezés, esetleg egy halovány útburkolati jel.

Persze az utat kreálók ezt elintézik azzal, hogy a fekvőrendőrt leggyakrabban korlátozott sebességű zónákba, illetve olyan helyekre, például kereszteződések elé rakják, ahova a romboló kitüremkedés nélkül is kis sebességgel kellene megérkezni, így van idő lassítani.

Legközelebb tessék hátrébb tenni, és megoldani máshogy a vízelvezetést

Apropó, kereszteződés. A legbosszantóbb hiba, amit fekvőrendőr telepítésnél el lehet követni, az, amikor közvetlenül a csomópontok sarkához álmodják meg a lassítókat. Hiszen ilyenkor ahhoz, hogy kényelmesen megálljunk és „benézhessünk” a kereszteződésbe, pont a hupli tetején kell egyensúlyoznunk. Ráadásul a bekanyarodást sem tudjuk gördülékenyen megtenni, a hátunk mögött haladó meg nem érti, hogy mit vacakolunk annyit.

És vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet vacakolni. Ugye milyen káros, ha egy megkülönböztető jelzést használó jármű nem tud szélvész gyorsan a káresethez hajtani, mert fekvőrendőrökön kell cammognia? De nem örülnek az áruszállítók sem, amikor a törékeny rakomány ugrik a buckán, mi több, panaszkodnak a buszon utazók is.

Nem beszélve arról, hogy a fekvőrendőr miatt felváltva fékező, majd gyorsító autó többet fogyaszt, tehát indokolatlanul szennyezi a környezetet, ráadásul a gázadással és zötykölődéssel járó lárma zavarja az ott lakókat is. A jármű indokolatlan terhelésével pedig csökken annak élettartama, ami nem csak a tulajdonos pénztárcáját terheli, de az államnak sem feltétlenül jó, hiszen az elhasználódott alkatrészekből veszélyes hulladék keletkezik.

Persze a mérnökök is látják ezeket a valós problémákat, melyek kiküszöbölésére ma már dinamikus fekvőrendőrök fejlesztésén törik fejüket, amik a megkülönböztető jelzést használókat átengedik nagy sebességgel, a szabályokat betartó földi halandókat pedig nem bosszantják indokolatlanul. Több elv is létezik. Vannak olyan megoldások, melyeket mindenféle speciális tixotrópos anyagokkal töltenek, amiknek megváltozik a viszkozitásuk a terhelés dinamikájára – tehát ha lassan halad át rajta a jármű, akkor lágyabbá válik. Mások úgy működnek, mint egy felfújható gumimatrac. Egy speciális szeleppel a gumitestbe zárják a levegőt, ami bent marad, pontosabban nincs ideje kilépni, ha gyorsan megy a jármű, viszont leereszt, ha a sofőr lassan megy át rajta - vagy automatikusan elengedi a levegőt, ha érkezik egy kékvillogós.

Ezek a megoldások azért is rettentő fontosak mert, a fekvőrendőrök gyakorlatilag egyszerű akadályként értelmezhetőek, amit az ember reflexszerűen megpróbál kikerülni. Ha nincs a két széléhez kihelyezve pózna, virágoszlop, álságos üdvözlő felirat, akkor az út szélére hajtva kerüljük. Ha ez nem kivitelezhető és gyakran kellene átmenni a korlátozott útszakaszon, ráadásul van használható kerülőút, sokan inkább a másik útvonalat használjuk. Mindez pedig azt eredményezi, hogy a fekvőrendőrrel tarkított út forgalma átterhelődik más, sok esetben eleve zsúfolt, veszélyes útszakaszra.

Persze amíg a fekvőrendőrt és különböző változatait amolyan szent tehénként kezelik, és sikk telerakni vele az összes kis utcát - hozzáteszem, sokszor megkérdőjelezhető minőségben-, addig nagy változások nem lesznek ebben a témában. Pedig gondos tervezéssel, körültekintő kivitelezéssel, és megfelelő karbantartással nagymértékben javítani lehetne kétes megítélésükön, míg a mérnökök ki nem fejlesztik a gazdaságosan működtethető és telepíthető, s az indokolatlan forgalomzavarást kiküszöbölő intelligens fekvőrendőröket. A másik lehetőséget, hogy vezessünk normálisan, már meg sem merem említeni, az túl szép utópia, hogy valóra váljon.