Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bizonyára sokan emlékeznek még az immár nyolcadik epizódjánál tartó Halálos Iramban filmsorozat első részére, amikor a főszereplők még „kicsiben” játszottak, és csupán kamionokat raboltak ki mozgás közben. Egy román csapat úgy látszik megirigyelte a mutatványt, sőt, sikerrel végre is hajtotta az eddig csupán filmes túlzásnak tűnő rablást.

A banda egy SUV-t használva közelítette meg a teherautót, amiből aztán több mint 150 millió forint értékben loptak ki Apple termékeket. Elsőre egészen elképesztően hangzik mindez, ám a csapatról készült egy felvétel is, amelyen jól látható, hogy valóban képesek sikeresen kivitelezni a műveletet. Az alább megtalálható éjszakai videót a román hatóságok készítették, és bár ebben az esetben végül meggondolták magukat a rablók, a képeken jól látszik, hogy milyen magabiztossággal hajtják végre a feladatot. Az átalakított SUV-val centikre megközelítik a teherautót, amelynek a sofőrje valószínűleg ezt észre sem veszi, majd a tetőablakon kimászva az egyik ember a motorháztetőről könnyedén kinyitja a rakteret, míg a másik hátulról biztosítja őt.

A felvételen valószínűleg nem azt találták a teherautóban, amire számítottak, vagy valamilyen oknál fogva mégis visszakoztak, de korábban tévéket, dohányárut és a már említett Apple termékeket sikerrel tulajdonították el hasonló akciók során. Végül a nemzetközi körözés alapján a holland hatóságok kerítették kézre a román csapatot, amelynek tagjai bizony szép büntetésre számíthatnak majd.