Minden idők egyik legkívánatosabb Porschéje volt a tavaly megjelent Sport Classic, melytől csupán a 250 darabra limitált példányszám, valamint az alsó hangon 55 milliós alapár vehette csak el a vásárlók kedvét. Nos, a most debütáló 911 GTS szinte ugyanazt nyújtja, csak jóval olcsóbban.
Kiváló érték jó áron - íme a legjobb 911-esKorábban jó irányban találgattunk, valóban a Sport Classic receptje adja a GTS magvát. A hagyományos 911 Carrera S modellekhez képest a 3,8 literes boxerhatos motor 23 lóerővel többet, 408 lóerőt teljesít 7300-as fordulaton, miközben 420 Nm nyomatékot présel ki magából 4200-nál, 200 fordulat/perccel lejjebb, mint a hagyományosabb modell. De ez a legkisebb újdonság, hiszen a nagyobb teljesítményű motor eddig is feláras opcióként rendelhető volt.
Nagyobb módosítást jelentenek az új formai kiegészítők, melyek a légellenállást is optimalizálják, valamint az összkerékhajtású modellek 44 milliméterrel szélesebb hátsója, melyhez ezúttal hátsókerékhajtás párosul. A Porsche szerint ez minden idők legerősebb és legjobban irányítható 911 Carrerája – és ha valaki, hát ők biztosan tudják. A kipufogó áthangolása mellett egyébként a futóművet is sportosabbra szabták a mérnökök, melyhez elöl 235/35 R19, hátul pedig 305/35 R19-es RS Spyder felniket társítottak a hozzá illő Michelin abroncsokkal egyetemben.
A fekete külső és Alcantara belső kiegészítők mellé azért nagyobb dinamizmust is kapunk, a fogyasztás változatlansága mellett. A 0-100-as sprint a kupénak 4,6, a kabriónak pedig 4,8 másodpercet rabol el az életéből, de ha duplakuplungos PDK váltó is van a fedélzeten (a rajtautomatikás Sport Chrono csom
Jól mutatnak a központi kerékcsavaros felnikag ezúttal széria), akkor még két tizedet leszámolhatunk ezen értékekből. És annak tükrében, hogy a modellek akár 306 km/h-val is száguldozhatnak (ez éppen az előző generációs Turbo végsebessége), verziótól és váltótól függően 10,2 és 10,8 liter közötti vegyes fogyasztásuk rendkívül kellemes értéknek számít.
Bár a felszereltségi lista tartalma még nem ismert, így is tudni lehet, hogy a körülbelül 34 millió forintos alapár minden fillére megéri a pénzét. A Carrera S és a GTS ára közötti 6300 eurós differenciában ugyanis az egyediség és a rengeteg apró kiegészítő mellett már benne van az egyébként 800 eurós felnikészlet, a szintén 800 eurós Sport Chrono csomag és a 12400 eurós teljesítménynövelés is, vagyis a GTS a Turbo S-hez hasonlóan akciós ajánlatnak is minősül.
Az újdonság a Párizsi Autószalonon való debütálás után december környékén kerül a szalonokba, és körülbelül egy éven át lesz elérhető, amíg le nem váltja a teljesen újragondolt következő generáció. Viszont ha a jelenleg futó 911-re szomjazunk, keresve sem találunk jobb ajánlatot a GTS-nél, hiszen a GT3 közútra már határeset lehet, a Turbo pedig feleslegesen erős, ráadásul elvesztjük vele a motorforgatás élményét.

.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)