Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bár az alapverzió gyártása csak márciusban indul, lassan hazánkba is megérkezik a franciák új kompaktja. A Citroën C4 új generációjának legnagyobb ütőkártyája talán a dízel-hibrid hajtáslánc lesz, de hagyományosabb kivitelek is gondoskodnak újdonságokról.

Alapmotorral késve, de bőven 5 millió alatt - galériaA korábban már alaposan kivesézett, sőt töréstesztet is megjárt modell alapmotorja régi ismerős lesz: a szívó 1,4-es 95 lóerős erőforrás elfogadható dinamikával ruházhatja fel az üresen 1,2 tonnás kompaktot, miközben vegyes fogyasztása a gyári adatok szerint 6,1 liter 100 kilométeren – amíg nem pipáljuk ki a 17-es kereket az extralistán. A gyártó ugyanis példamutatóan bevallja a nagy és széles kerék egyik hátrányát: a fogyasztás esetükben 1 deciliterrel növekszik. Az alapáron 4,46 millióért kínált 1,4-esből már látatlanban is megéri átülni a 120 lóerős 1,6 literes benzinesbe. Bár ez is csak ötfokozatú váltót kínál, de a nagyobb teljesítmény mellett előre nagyobb fékeket (283 vs 266 mm) kap, és gyári adatok szerint csupán 1 deciliterrel fogyaszt többet – mindezt 300 ezer forintos felárért. A 193 km/h-s végsebességet és a 10,8 másodperces 0-100-as sprintidőt némileg, a fogyasztást pedig 7 decivel leronthatjuk a kizárólag a drágább, Collection szinthez elérhető négyfokozatú automatával, amely szintén 300 ezer forintért kéreti magát.

Az 1.6 THP szimpatikus alternatíva - borsos áron

Az igazán jó variáns a más modellekben is remekül teljesítő 1.6 THP turbómotor, amely a 156 lóerőt és 240 Nm nyomatékot állít hadirendbe, 8,7 másodperces gyorsulással és 214 km/h-s végsebességgel ruházva fel a C4-et – kisebb felnin 6,3 literes átlagfogyasztás mellett. A hatfokozatú váltót és előre még nagyobb féktárcsát (302 mm) kapó modell csak a legdrágább Exclusive felszereltségben kapható, az 1,6-oshoz képest kissé borsos, 650 ezer forintos felár ellenében – 6,23 millióért.

Gázolajt ötmilliótól tankolhatunk a C4-beDízel C4-be ötmilliótól ülhetünk be, igaz ezért az összegért csak az 1,6 literes HDI 92 lóerős kiadása jár. A társaivel ellentétben nem változó geometriájú turbóval és ötfokozatú kézi váltóval ellátott hajtáslánc mérsékelt dinamikát (12,9 mp és 180 km/h), ám annál jobb fogyasztást (4,2 l) nyújt. Mi mégis a 350 ezer forinttal drágább, az immár közepes méretű első fékkel, és hatfokozatú kézi váltóval erősített 112 lóerős dízelt ajánljuk, amely a gyári adatok szerint bár 4 decivel többet eszik (autópályán viszont valószínűleg előnyben van a hosszabb hatodik révén), jobban is megy: 190 km/h-s végsebesség és 11,3 szekundumos 0-100-as sprintidő jellemzi.

Negyedmillióért, és a jobb Collection felszereltségi szint megfizetése esetén egészíti ki az öngyulladós erőforrás munkáját az e-HDI névre hallgató start-stop automatika, mellyel a fogyasztás pedig 10 százalékkal, 4,2 literre mérséklődik – de cserébe el kell viselnünk a C4 Picassóban nem éppen szépen dolgozó hatfokozatú automatizált váltó ügyködését.

A Collection szintre megéri váltani - galériaA csúcs dízelmotor felára innen nézve már csak 300 ezer forint, igaz erre csak az Exclusive szinten fizethetünk be, melynek révén 6,74 millióért tudhatunk ismét kézi váltót, és 150 lóerőt (valamint 340 Nm nyomatékot) autónkban. A ráfordítást 8,6 másodperces 0-100-as gyorsulással és 207 km/h-s végsebességgel hálája meg a C4, amely így visszafogott stílusban 4,9 liter gázolajjal is beéri.

A háromszintű felszereltségi tábla legalsó, Tendance szintjén is kapunk már ESP-t, állítható magasságú vezetőülést, manuális klímát, tempomatot és osztottan dönthető hátsó üléseket, ám minden más feláras és a legtöbb extra nem is elérhető itt. Érdemes lehet tehát 250 ezer forintot a következő, Collection névre hallgató szintért az asztalra tenni, melyért kanyar-ködfényszórókat, manuálisan állítható deréktámaszt, hátsó elektromos ablakemelőket, fedélzeti számítógépet, mp3-as CD-s rádiót, 16 colos kerekeket, bőr kormánykereket, állítható könyöktámaszt, megvilágított piperetükröket, analóg műszereket, sötétített hátsó üvegeket, és színre fényezett külső tükröket/kilincseket kapunk.

550 ezer forintért 100 lóerő felett az Exclusive szint mellett is dönthetünk, amely többek között szövet-Alcantara kárpitozást, könnyűfém felniket, USB csatlakozót és Bluetooth kihangosítót, automata klímát, parkolóradart, elektromosan behajtható tükröket, masszírozós vezetőülést, és néhány kisebb kiegészítőt nyújt. Ehhez már rendelhetünk kanyarkövető xenon fényszórókat, holttér-figyelő rendszert, bőrkárpitozást vagy navigációs rendszert is.

Egy igazán ínyenc választás az erősebbik dízellel már a 8 milliós határ fölé húzhatja a költségeket, de egy elég jól felszerelt, remek 1,6-os turbós verziót már 6,5 millióért hazavihetünk, ami a kategória átlagát tükrözi. Sokat utazóknak érdemes a hasonló árban lévő 112 lóerős dízel mellett voksolniuk.

Az első modellek a jövő év elején kerülnek a szalonokba és leendő tulajdonosaikhoz – a modell képességeiről pedig ekkor teszt keretében beszámolunk.