Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Peugeot 301 testvére, a Citroën C-Elysée is megérkezett a hazai szalonokba, hogy elérhető áron hirdesse a tágas belső terű szedánok igéjét. Akciós áraival a modell alaposan alápirít az e téren elszálló Skoda Rapidnak.

Beszálló 3 millió alatt - galériaA 2,8 milliós beszállóval az új, 1,2 literes szívómotort kapjuk, amelynek 72 lóerős teljesítménye visszafogottnak számít, ám a viszonylag könnyű modellt így is elfogadható dinamikával mozgatja. A leszorított beszálló ár mögött szerény alapfelszereltség rejlik: a rádióért például 90, a manuális klímaberendezésért pedig 220 ezer forintot kell otthagynunk, a legtöbb extra pedig nem is rendelhető a beszálló szinthez. Ugyanilyen felszereltséggel még a 92 lóerős 1.6 HDi is elérhető, amely a benzines modell gyárilag 14,2 másodperces 0-100-as sprintje helyett 10,8 másodpercre képes, 5,2 liter helyett pedig 4,1-et fogyaszt 100 kilométeren. A jónak megvan az ára is: 770 ezer forintot kell otthagyunk a kínálat egyetlen dízel erőforrásáért.

A következő felszereltségi szint 320 ezer forint felárat kóstál, amelyért többek között ködfényszóró, elektromosan állítható visszapillantó tükrök, manuális klíma, osztottan dönthető hátsó üléstámla, mp3-as rádió és néhány apró díszítés kerül a csomagba. Itt már rendelhető a 115 lóerős, 1,6 literes szívómotor is: a fokozottabb dinamikáról gondoskodó erőforrás (0-100: 9,4 s; 6,5 l/100 km) 350 ezer forint felárat jelent.

A legfelső szintre további 200 ezer forintért léphetünk, vagyis akciósan immár 3,32 millió a beszálló. Mégis megérheti rá voksolni, ugyanis a nagyobb összegért 180 ezer forintnyi extrát és bőrkormányt, valamint könyöklőt is kapunk – az árazás itt is józan és reális marad.

Itt már felárért megszabadulhatunk a váltás feladatától is. A régimódi négyfokozatú bolygóműves automatáért 200 ezer forintot kér a gyártó, ám emellett a gyári adatok szerint 8 deciliterrel magasabb étvággyal is számolhatunk, miközben a sportosnak nevezhető 9,4 szekundumos 0-100-as sprintidő 10,8 másodpercre mérséklődik. Összességében elmondható, hogy egy jól használható benzinessel szerelt C-Elysée ára az általános igényeket kielégítő felszereltséggel is bőven 4 millió forint alatt marad, de a dízeles verzió ára sem kúszik fel e fölé.