Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Amennyiben hinni lehet a frissen napvilágot látott információknak, a Morgan egy igazán különleges, és akár „szériagyártásba” is kerülhető (azért ezt Morgan-nyelven értsük) 2+2 üléses modellt hoz magával az idei Pebble Beach Concours autós rendezvényre. Az év egyik legexkluzívabb és legérdekesebb autós eseménye augusztusban kerül megrendezésre, és számos gyártó áll elő izgalmasabbnál izgalmasabb négykerekűvel a szinte mindig napsütötte Kalifornia partjainál.

Az egyelőre ismeretlen nevű Morgan fejlesztése a brit Autocar magazin értesülései szerint már „késői” stádiumban tart, a márka dúsgazdag hívei számára viszont a patinás sportautó-gyártó állítólag csak 2012-ben, vagy 2013-ban tudja majd kiszállítani az első darabokat. A hajtásláncról – ahogy az egész autóról – szintén hallgatnak a manufaktúránál, ám a cég többi modelljéhez hasonlóan vélhetően egy izmos, vélhetően V8-as, BMW-től származó motor-váltó kombináció kerül majd a természetesen szintén klasszikus formatervű, akár négy személy befogadására is képes Morgan motorházteteje alá. Az újdonságot a britek a jelenlegi információk alapján egyébként az Aero csúcsmodell alá kívánják pozícionálni, ám az biztos, hogy így sem lesz egy tömegmodell.