Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

 

A közel 300 kilométernyi tesztelés során a modell vezethetőségével kapcsolatban számos tapasztalatot tudtunk gyűjteni. Az összes Transit és Tourneo Custom 2,2 literes dízelmotorral elérhető, rögtön három teljesítményszinten: a beszálló, 100 lóerős példányt sajnos nem tudtuk faggatni, pedig annak szinte alapjárattól megérkező 310 Nm-es nyomatéka már elfogadható minimumot sugall.

A 125 lóerős kivitelt a fél tonnával terhelt Transitokban viszont kikérdeztük: az 1450-es fordulaton érkező 350 Nm-nek hála a közepes terheltséggel is jól megbirkózott a modell. Természetesen komolyabb kaptatókon és a gyorsabb etapokon nem ártott a hosszúra áttételezett (hatodikban 100 km/h-nál csupán 1600-at forog a főtengely), példásan kapcsolható hatfokozatú váltóhoz nyúlni, de összességében jó választást sugallt az alapnál bruttó 250 ezer forinttal drágább dízel.

De persze még jobb volt a csúcsverzió: igaz, a 155 lóerős, 385 Nm-nyi csúcsnyomatékot felszabadítani képes erőforrásért további 300 ezer forintot kell a kereskedésekben hagynunk, de ő már autópályán sem jön zavarba és még a hosszú tengelytávú, ülésekkel telerakott Tourneót is ügyesen mozgatta. Emellett a dízelek hangereje sem túlzottan tolakodó, sőt, a szélzaj is közepes, bőven elfogadható szinten marad.

Kellemes útitárs - galériaHa már kényelem: a futómű ügyesen dolgozik és a saját keretein belül stabilnak is mondható, bár az izmosabb terhelésváltási manőverektől itt sem árt óvakodni. Persze őrangyalunk, a széria menetstabilizáló ilyenkor segít, és ha már biztonság, akkor a feláras sávtartást segítő rendszert is érdemes megemlíteni, ami a kormány rezgetésével jelzi, ha irányjelzés nélkül átlépjük az általa leolvasott sávszéleket.

Eco gombbal ő is megáll 110 km/h-nál.Következzék az egyik legfontosabb tényező, a fenntartás. A Ford egy ügyes start-stop automatikát és a légellenállás finomhangolását is bevetette annak érdekében, hogy kiemelkedően hatékony hajtásláncot hozzon létre. Ez sikerült is: az elsőkerékhajtású haszon/személy Fordok vegyes fogyasztási értékei 6,5 és 7 liter között maradnak, amelyet menetpróbánkon is meg tudtunk erősíteni. A 155 lóerős Tourneo az Autó Pult normakörülményeket szimulálva 7,2 literből tudta le a kötelező kört üresen, de terhelve, a tempót fokozva sem fog jelentősen 8 liter fölé kúszni a fedélzeti számítógép által kiírt adat. Az pedig magáért beszél, hogy a fél tonnával terhelt 125 lóerős Transittal sikerült 6,2 literes étvággyal teljesíteni egy-egy országúti etapot.

Híres Transit versenyautókért kattintson a képre.Külön öröm, hogy a Transit és a Tourneo Custom árlistája egyaránt versenyképesre sikeredett, így például előbbiből már nettó 5,085 millióért elvihetünk egy szerény példányt, míg a személyszállítás örömei bruttó 8,72 milliótól indulnak. Persze egy hosszú tengelytávú, izmosabb verzió ára már 9,43 millióig is felkúszik, jobb felszeltséggel pedig a határ ha nem is a csillagos ég, de már közel 11 millió forint. Ezzel gyakorlatilag a hasonló felszereltségű, teljesítményű és méretű Mercedes-Benz Viano szintjén mozog a Ford új versenyzője is, de egy Volkswagen Multivanért például már többet kell a szalonokban hagynunk.

Néhány szóban

Ha személyszállítás, a Ford Tourneo Custom teljesítette feladatát: úgy képes 8+1 főt kényelmesen utaztatni, hogy közben nem jelent nagy kompromisszumot a jóval szűkebb, hétszemélyes egyterűekkel szemben, ráadásul tudása az ára függvényében reális alternatívát sugall. Ha a nem tökéletes vezetői üléspozíciót elfogadjuk, remek mindenest kapunk – és ez a Transitra is igaz.