A Daciák eladásaival a válság és a drasztikusan lecsökkent autópiac ellenére sem hazánkban, sem pedig a nemzetközi porondon nincsenek problémák. Miközben szinte minden márkának mélyrepülést kellett átélnie, a Dacia grafikonja egyre csak emelkedett. Itthon immár több mint 10 százalékos részesedése van a Renault-Dacia márkáknak, amivel utóbbi az előkelő 10. helyet foglalja el a magyarországi értékesítési rangsorban. Nyugaton ráadásul egészen meghökkentő eladásokat produkál egyébként a ’budget’ márka: Franciaországban például a hatodik helyezéssel büszkélkedhet, s Németországban is rendkívül népszerű.
A frissítés és a teljes modellváltás között - galériaEnnek ellenére a 2004-ben újjászületett, s az európai piacra első ízben a remekül sikeredett Logannal betört román-francia cég nem ül babérjain: a Párizsi Autószalonon egyszerre debütált az új Logan és Sandero típuscsalád, a mai nap folyamán pedig utóbbi megérkezett kishazánkba – a Loganra még jövő februárig várni kell. De nincs vége: 2013 áprilisában érkezik az ötszemélyes, tolóajtós Dokker egyterű és annak dobozos áruszállító változata. Júliusban piacra lép a puttonyos Logan, amely szintén komoly esélyekkel indul harcba a vásárlók kegyeiért, pontosan egy év múlva pedig már a ráncfelvarrott Dusterrel találkozhatunk. De nézzük csak a megújult Sanderót, amely különben a B-oszlopig teljesen megegyezik a friss Logannal, az első ülésekig az utasteret szintúgy beleértve.
A Stepway megéri 200 ezer forintos felárátA Dacia továbbra is két verziót kínál: a Sanderót és a Sandero Stepway-t. Utóbbi a Sandero 44 mm-rel nagyobb hasmagasságú, nagyobb kerekekkel büszkélkedő, műanyag idomokkal illetve hosszanti tetőrudakkal kicicomázott ’szabadidő’ változata. Ugyan ő az összkerékhajtás hiánya végett terepjáróként véletlenül sem használható, ám terhelt állapotban is legalább 207 mm-es hasmagasságának köszönhetően könnyedén elbánik a földutakkal, és a vastagabb hótakarótól vagy a mélyebb sártól sem jön zavarba. Bár az árakra részletesebben visszatérünk a végén, annyit elöljáróban már most elmondanánk, hogy a Stepway-kivitelű Sanderók mindenképp megérik 200 ezer forintos felárukat, hiszen ebbe az összegbe az említett ’SUV-s’ tételek mellett a 16 colos alukerekek és a ködfényszórók is beleférnek, sőt, a csúcsmodell tempomatot is kap.
Szinte minden téren fejlődött a Dacia SanderoBár elsőre az alapok állandósága miatt elsőre azt gondolhatjuk, hogy csupán egy frissítés történt a Sandero életében, a valóság ennél jóval többet takar. A változatlan tengelytávolság mellett minimálisan megnövekedett méretek és a teljesen átdolgozott, komolyabb megjelenést sugárzó külső nem annyira lényeges, ám a motorkínálatot a belépő erőforrástól eltekintve kicserélték a mérnökök, sőt, fejlesztettek a zajszigetelésen, a felhasznált anyagok illetve az összeszerelés minőségén, az extrafelszereltségek választékán, illetve az aktív/passzív biztonság és a kormányzás terén. Gyakorlatilag új autó született. A motorok mindjárt jönnek, de nézzük előbb a többit!
Modernebb, gyorsabb, gazdaságosabb, komfortosabbA kormánymű például immár hidraulikus, változó szervorásegítésű, amely keményebb ugyan valamivel elődjénél, ám közvetlenebb és pontosabb. Így a vezethetőségre az úttartás és a komfort terén tökéletes kompromisszumot képező, és igen strapabíró futóművel karöltve vélhetően nem lehet panasz.
Még nem próbálhattuk ki sajnos az újdonságot, ám a jövő év elején megjönnek a tesztautók és részletes vizsgálatnak vetjük alá a Daciákat. A zajszigetelésről és a jobb anyagokról nem érdemes hosszasan beszélni, de állítólag sokkal csendesebb lett a négyméteres járgány. Az aktív biztonság terén a minden változathoz széria menetstabilizáló rendszer komoly előrelépés, de az alap négy légzsák is legalább ennyire örömteli, sőt, a gyűrődő zóna továbbfejlődött.
Az utastérben nem csupán friss formákat és anyagokat köszönthetünk, de legalább ilyen örömteli a tárolók gyarapodása – belül immár 17 liternyi helyre pakolhatunk. Az elérhető extrák terén eddig szűkölködött a márka, de immár egy rossz szót sem szólhatunk.
70 ezer forintért szinte ajándék a modern rendszerA kínálatba bekerült a tempomat, a tolatóradar, a Bluetooth-os telefon-kihangosítóval is kiegészített USB-s hifi, a könyöktámasz, a (mű)bőr ülésgarnitúra és a fedélzeti számítógép. Ám a legnagyobb újdonságot egyértelműen a Lodgy-ban már látott, LG-től származó és iGo navigációt használó villámgyors, érintőképernyős központi rendszer szolgáltatja, ami bármilyen konkurens hasonló megoldásával felveszi a versenyt, ráadásul 70 ezer forintos árával szinte ajándék – további 35 ezerért teljes Európa-térképet kapunk hozzá. Továbbá különféle jó ár/érték arányú csomagok rendelhetőek, így egyedül az ülésfűtés hiányáért szomorkodhatunk, ám azt a szalonok utólag gond nélkül beépítik nekünk.
Van benzines, dízel és LPG-s Sandero isAnnak ellenére, hogy hatfokozatú kézi váltó vagy automata szerkezet még nem érhető el a Sanderóhoz, a hajtásláncok terén jelentős változatok történtek. Az 1,2 literes, 16 szelepes 75 lovas belépő szívó benzinmotor továbbszolgál, ám a kedvelt 1,5-ös dCi-t teljesen átdolgozták a mérnökök. Az új, Continental által szállított befecskendezési rendszerrel ellátott négyhengeres öngyulladós két kivitelben, 75 és 90 lóerővel (csúcsnyomatékuk 200 ill. 220 Nm) rendelhető, s főleg az izmosabb kivitel a jóval hosszabb váltó-áttételezés ellenére úgy egészen dinamikus, hogy a gyári átlagfogyasztások kiviteltől függően megállapodnak 3,8-4 liter gázolajban 100 km-enként. Csupán 100 ezer forintos felára végett szerintünk érdemes az erősebbik dCi-re voksolni.
Az alapkivitel beltere meglehetősen sivárAz eddigi öreg 1,6-os benzinest a Renault friss fejlesztésű 3-hengeres, mindössze 898 köbcentis turbós 0.9 TCe egysége váltja, 90 lóerővel és 135 Nm-es csúcsnyomatékkal jó hatásfok mellett korrekt menetteljesítményekkel felruházva a könnyű Daciát. A turbós benzines átlagfogyasztása 5,2-5,4 liter között mozog, s látatlanban kitűnő választás lehet. Start/stop rendszer különben nem érhető el egyetlen változathoz sem. Apropó, az induló ’egykettesből’ benzines/LPG-s változatot szintén kínál a forgalmazó; a minden felszereltségi szinten kérhető 72 lovas 1.2 LPG kivitel 250 ezer forinttal drágább a ’sima’ benzinesnél. A részletesebb technikai adatok, valamint a menetteljesítmények és a pontos méretek lenti táblázatunkban találhatóak.
És hogy milyen máskülönben a Sandero? Küldetését és helykihasználását tekintve maradt, amilyen volt, vagyis egy kiváló családi autóról beszélhetünk, mely ugyan kiskategóriás volta miatt nem áruszállításra termett, ám egy négytagú család számára hűséges társ a mindennapokban.
Bár az alig több mint négyméteres hossz alapján nem gondolnánk, négy 190 centi magas utas kényelmesen elfér az autóban, a 320 literes, s akár 1,2 köbméterig bővíthető csomagtartó pedig szintén a kategória legnagyobbjai közé tartozik.
Így néz ki egy kétmilliós Sandero - galériaEnnyi pozitívum és elismerő szó után talán kissé tarthatnak az árazástól, ám nagy örömünkre nincs mitől félni, a Dacia importőre igen barátságos árcédulát biggyesztett a Sanderókra, a hazai piac talán legjobb ár/érték arányú modelljét megteremtve.
Az ötajtós modell alapszinten 1,99 millió forintot kóstál a listaárak szerint, és nem győzzük hangsúlyozni, hogy ennyiért a biztonságról sem kell lemondani: a széria ESP és 4 légzsák nagyon szép dolog 2 millió forint alatt, de az osztottan dönthető hátsó üléstámlák és a széria szervokormány szintén elismerésre, miközben a 3 év/100 ezer km-es garancia (felárért 5 ill. 6 évesre bővíthető) nyugodtságra ad okot.
| Dacia Sandero 2013 | 1.2 16V 75 (LPG) | 0.9 Tce 90 | 1.5 dCi 75 (90) | Stepw. Tce 90 | Stepw. 1.5 dCi 90 |
| Lökettérfogat (cm3) | 1149 | 898 | 1461 | 898 | 1461 |
| Csúcsteljesítmény (le) | 75 / 5500 | 90 / 5250 | 75 (90) / 4000 | 90 / 5250 | 90 / 3750 |
| Csúcsnyomaték (Nm) | 107 / 4250 | 135 / 2500 | 200 (220) / 1750 | 135 / 2500 | 220 / 1750 |
| Gyorsulás (0-100 km/h) | 14,5 (15,1) mp | 11,1 mp | 14,6 (12,1) mp | 11,1 mp | 11,8 mp |
| Végsebesség (km/h) | 156 (154) | 175 | 164 (173) | 168 | 167 |
| Váltófokozatok/típus | 5, man | 5, man | 5, man | 5, man | 5, man |
| Átl.fogy. (l/100 km) | 5,9 (B) / 7.5 (LPG) | 5,2 (B) | 3,8 (D) | 5,4 (B) | 4,0 (D) |
| CO2-kibocsátás (g/km) | 137 / 120 | 120 | 99 | 125 | 105 |
| Hosszúság (mm) | 4058 | 4058 | 4058 | 4081 | 4081 |
| Szélesség (mm) | 1733 | 1733 | 1733 | 1733 | 1733 |
| Magasság (mm) | 1518 | 1518 | 1518 | 1559 | 1559 |
| Tengelytáv (mm) | 2589 | 2589 | 2589 | 2590 | 2590 |
| Hasmagasság (mm) | min. 163 | min. 163 | min. 163 | min. 207 | min. 207 |
| Üres tömeg (kg) | 941 (980) | 962 | 1033 (1033) | 1023 | 1083 |
| Csomagtartó térf. (l) | 320-1200 | 320-1200 | 320-1200 | 320-1200 | 320-1200 |
| Alapár (e. forint) | 1.990 | 2.690 | 2.990 (3.090) | 2.890 | 3.290 |
2-3 millió forint között nincs jobb új autóÁm ha takarónk kicsivel tovább ér, érdemes nyújtózkodni, hiszen nem csak az indulóár kecsegtető, de a márka árpolitikája a finomabb motorok és magasabb felszereltségi szintek terén sem agresszív. A mi tippünk a klímás, okos hifis Sandero Arctic (a legmagasabb szint) a 90 lovas Tce benzinessel 2,69 millióért vagy ugyanezen szint a szintén 90 lóerős 1.5 dCi-vel 400 ezer forinttal drágábban, de ha tehetik, válasszák bátran plusz 200 ezer forint ellenében a még vagányabb Stepway kivitelt. Mindenesetre, azt kijelenthetjük, hogy változattól függetlenül a 2-3 millió forintos kategóriában a Dacia Sanderónál nincs jobb ár/érték arányú autó jelenleg a magyar piacon.

_medium.jpg)
_medium.jpg)
_medium.jpg)
_medium.jpg)
_medium.jpg)
_medium.jpg)
_medium.jpg)