Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egyes piacokon a Toyota Land Cruiser alapjaira épülő LX képében ugyan kínál hétszemélyes modellt a Lexus, azonban Európában az RX jelenti a csúcsot méretek tekintetében – legalábbis a SUV modellek között. Most azonban úgy tűnik, hogy hamarosan az öreg kontinensen is kaphatunk majd hétüléses Lexust, ugyanis a Los Angelesi Autószalonon a japánok bemutatják az RX L változatát, amely plusz két üléssel kívánja majd elcsábítani a nagycsaládos vásárlókat.

Az autóról egyelőre csak két kedvcsináló képet osztottak meg a gyáriak, és azokon is csak a típusfeliratot és a hátsó lámpákat látjuk, amik alapján az alapformák tekintetében, mint például a fényszórók, biztosan nem lesz változás. Ellenben az szinte biztos, hogy a gyáriaknak meg kellett nyújtaniuk az autót ahhoz, hogy kényelmesen beférjen a harmadik üléssor, és kíváncsian várjuk, hogy ez mennyire lesz hatással az egyébként harmonikus összképre.

Mindkét verzióban elérhető lesz a hétüléses L változat

A Lexus értékesítéseinek egyharmadát kitevő RX tehát stílusos formavilága megőrzése mellett is sokoldalúbb utasteret kínál majd. Az RX L modellt a vásárlók benzinmotorral (RX 350L) és hibrid hajtással (RX 450hL) egyaránt megrendelhetik majd. Az utastérben a plusz ülések mellett valószínűleg nem lesz változás, ellenben az RX ezentúl szembeszállhat majd a nála alapból méretesebb prémium konkurensekkel is, mint például a Volvo XC90, a Mercedes-Benz GL, az Audi Q7 vagy éppen a hamarosan érkező BMW X7. November 29-én mindenre fény derül.