Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egy pár éve még úgy tűnt, hogy töretlen a dízelek a lendülete a piacon, azonban a Volkswagen dízelbotránya és a nagyvárosok háza tájáról folyamatosan érkező, betiltással kapcsolatos hírek bizony szépen lassan elkezdték beverni a szögeket a gázolajosok erőforrások koporsójába. A Volkswagen ezúttal a Golfhoz tett elérhetővé egy új benzinest, ami az állításuk szerint könnyedén felveszi a versenyt az öngyulladósokkal hatékonyság tekintetében.

A Volkswagen kínálatában jelenleg a korábbi 1,4 literes TSI és az új 1,5 literes TSI is elérhető, de szépen lassan teljesen átveszi majd a stafétabotot az utóbbi. Ennek a tervnek a része az új egység is, hiszen eddig csak 150 lovas kivitelben szerelték modelljeikbe a másfél literes szerkezetet – ezzel kiváltva az 1,4-es erősebbik változatát –, ám a Golfba most 130 lóerővel is bekerült az újabb motor, ezzel kiváltva majd a korábbi, 125 tagú ménest mozgósító változatot.

Az új erőforrás a dízeles hatékonyságot ígér, benzines áron - galéria

Nem ez azonban a legizgalmasabb pontja az újdonságnak, hanem az akár két henger lekapcsolására is képes, úgynevezett Active Cylinder Management (aktív hengermenedzselés) funkciója, aminek köszönhetően a megfelelő körülmények között – egyenletes tempónál – akár két hengerrel is képes működni. Emellett a hétfokozatú, DSG duplakuplungos automata váltóval szerelt verzió „vitorlázásra” is képes, ráadásul nem is akárhogy: egy 12 Voltos mikrohibrid rendszer és egy lítium-ionos akkumulátor segítségével nem csak engedi szabadon gurulni az autót, hanem le is állítja a motort, miközben minden egyéb funkció (klíma stb.) aktív marad a négykerekűben.

A gyáriak szerint csak utóbbinak köszönhetően akár 4 decit is spórolhatunk 100 kilométerenként, ami 4,8 literes vegyesfogyasztást teszt lehetővé – igaz, még a korábbi NEDC norma szerint. Mindemellett a modern turbótechnológiának köszönhetően is sikerült lefaragni a fogyasztásból. A kivitel tisztességes neve 1.5 TSI ACT Bluemotion, amiből az ACT utal a henger-lekapcsolás képességér. Az újdonság hamarosan rendelhető lesz, és a gyáriak szerint a dízelek hatékonyságát hozza majd, de benzines áron, így hamar slágerré válhat – habár a bonyolult technológiától sokan félnek.